A kárpátaljai magyarság helyzetét tekintették át a KMKSZ közgyűlésén Beregszászon

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: A kárpátaljai magyarság helyzetét és jövőjének a kilátásait tekintették át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXIX. soros közgyűlésének küldöttei szombaton Beregszászon.Helyzetértékelő beszámolójában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője emlékeztetett arra, hogy rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött a magyar szervezet, és köszönetet mondott a tagságnak és a tisztségviselőknek, amiért a nehéz helyzetben "rendkívül bátran és igen megfontoltan" viselkedtek.

    
Utalva a vasárnapi országgyűlési választásra hangsúlyozta: "sorsdöntő esemény előtt áll a magyarság, és szeretném kifejezni a kárpátaljai magyarok reményét, hogy a voksolás eredményeként Magyarországon olyan politikai erők kezében marad a kormányrúd, amelyek meg kívánják őrizni Magyarországot magyarnak, és továbbra is támogatni kívánják a Kárpát-medencei és az összmagyarságot".
    

Az elnök súlyosnak nevezte az ukrajnai gazdasági, politikai és szociális helyzetet, amely a négy éve tartó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus következtében állt elő. Hangsúlyozta, mind Ukrajna, mind a kárpátaljai magyarság számára az lenne a legfontosabb, hogy az országban helyreálljon a béke. Pozitívnak mondta, hogy az elmúlt évben csökkent a konfliktus ereje, és kevesebben halnak meg Kelet-Ukrajnában.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre többen vannak azok, akik a konfliktus fenntartásában érdekeltek, mert így tudják elterelni a lakosság figyelmét az élet minden területén meglévő súlyos válságról.
    

Brenzovics László hangoztatta: a 2014-es események után "bujtatott alkotmánymódosítás" és mindenre kiterjedő ukránosítás kezdődött Ukrajnában, amely rendkívül hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot. Kiemelte, hogy Ukrajnában a kárpátaljai magyarság a legszervezettebb nemzetiségi kisebbség, amely ezt azzal is alátámasztotta, hogy egy éve 65 ezer aláírást juttatott el az állam vezetőihez, tiltakozva az akkor még csak tervezett, kisebbségi jogokat tipró intézkedések ellen.
    

Köszönetet mondott Magyarországnak és kormányának, hogy segített nemzetközi szintre emelni, az európai szervezetek elé vinni a kárpátaljai magyarság ügyét. Fontosnak nevezte azt is, hogy a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) és Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója a kárpátaljai magyarok mellé állt, ami jelentős mértékben segített a nemzetiségi béke megőrzésében az Ukrajnában 2014 óta országosan folyó és erősödő céltudatos magyarellenes kampány ellenére.


Úgy vélte, ennek a kampánynak a következménye volt a KMKSZ ungvári székháza elleni februári gyújtogatásos, majd robbantásos támadás. Örvendetesnek nevezte, hogy a fenyegető fejlemények ellenére a kárpátaljai magyarok nem estek pánikba, hanem továbbra is megfontoltan kiállnak jogaik védelme mellett. Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarságnak nyújtott rendkívüli mértékű gazdasági és politikai támogatásért, valamint a magyar társadalomnak a kárpátaljai magyarokkal vállalt szolidaritásért.


"A kárpátaljai magyarok előtt nehéz idők állnak, de a KMKSZ a közgyűlésével is azt bizonyítja, hogy a kárpátaljai magyarság legfontosabb szervezete, amely továbbra is mindent meg fog tenni jogainak megvédése, közösségként való megmaradása és fejlődése érdekében" - zárta elnöki beszámolóját Brenzovics László.
    

A fórumot köszöntő beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy "egy évvel ezelőtt még abban lehetett reménykedni, Ukrajna az európai uniós társulási szerződésnek és vízummentességnek köszönhetően sikeresen halad majd az integráció útján. E helyett ma negatív leltárral kell szembesülnünk, amikor már nemcsak jogszűkítésről, hanem jogtiprásról lehet beszélni az oktatás, anyanyelvhasználat terén, nem beszélve a kárpátaljai magyar közösséget ért atrocitásokról"- hangoztatta.
    

Szili Katalin hozzátette, számára az elmúlt egy esztendő azt bizonyítja, hogy "a magyarság tud összefogni, mint egy nagy család, amikor baj van, amikor bármelyik családtagot bántják, a magyarság tudja közösen védeni saját érdekeit. Megértük a rendszerváltás mellett azt is, hogy nemzetként is össze tudunk fogni, hogy nemzetként tudunk olyan összefogást mutatni, amelyben valóban közösségként működünk a másikért való kiállásban" - mondta.
    

A miniszterelnöki megbízott, utalva a kárpátaljai magyarságnak az elmúlt években a szülőföldön maradáshoz nyújtott magyar állami támogatásokra, kiemelte, a magyar kormány nem engedi el egyetlen olyan kárpátaljai magyarnak sem a kezét, aki magyarként szeretne szülőföldjén megmaradni. Köszönetet mondva a KMKSZ-nek a bátor kiállásáért, Szili Katalin hangsúlyozta: "nem mondunk le azokról a jogokról, amelyeket a magyar közösségeink és együtt a magyar nemzet elért. Nem szeretnénk, hogy az a politika kerülne újra előtérbe, amely bármely közösségünket megtagadja, és nem szeretnék, ha olyanok kerülnének a hatalom közelébe, akik a választójogot el akarják venni a határon túli magyaroktól" - fűzte hozzá.
    

A közgyűlés nyilatkozat elfogadásával zárult, amelyben a KMKSZ a többi között elítéli, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat a kettős állampolgársággal kapcsolatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com