A katolikus gimnázium számára fontos határozatot érvénytelenített a bíróság

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.Az ítélet kivonata a román bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helyben hagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus gimnáziumba átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez.



Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez. Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus gimnázium, és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérték, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben.


Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője a keddi ítéletről értesült. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze, és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadtassa el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot. Ennek a hiánya ugyanis egyformán sújtja a román és a magyar tanintézeteket.


Csíky Csengele elmondta: arra kérték az RMDSZ képviselőit, hogy ne szavazzanak meg olyan marosvásárhelyi iskolahálózatot, amely nem tartalmazza a Római Katolikus Gimnáziumot. A gimnázium nélküli iskolahálózat megszavazása azt jelentené, hogy a katolikus tanintézet nem működhet már tovább önálló jogi személyként, osztályait egy másik tanintézet fennhatósága alá rendelik.


A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését.


A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com