A kínai elnök a nők nagyobb szerepvállalását sürgette a politikában és a kormányzásban

A nők nagyobb képviseletének szorgalmazása a politikában és a kormányzásban biztosítaná, hogy a nemek közötti egyenlőség "valóban beépüljön" a társadalomba - közölte Hszi Csin-ping kínai államfő hétfőn Pekingben, az ENSZ Nőszervezetével (UN Women) közösen megrendezett kétnapos Globális vezetők a nők helyzetéről rendezett csúcstalálkozón elmondott nyitóbeszédében.Hszi hangsúlyozta, hogy a nőknek szélesebb teret kell kapniuk a politikai döntéshozatalban, és nagyobb szerepet kell játszaniuk a kormányzásban. Hozzátette: a béke és a stabilitás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a nők minden területen érvényesülhessenek.

A Kínai Kommunista Párt (KKP) deklarált célja a nők politikai és közéleti képviseletének növelése, de az ENSZ 2023-ban aggasztónak nevezte, hogy alig vannak nők a kínai felső vezetésben, és azt ajánlotta Pekingnek, hogy kvótarendszer bevezetésével biztosítsa a nemek kiegyensúlyozottabb részvételét a kormányzásban. 2022 októbere óta - húsz év óta először - egyetlen nő sem tagja a Kínai Kommunista Párt (KKP) 24 tagú döntéshozó (politbüro) testületének, illetve annak héttagú állandó bizottságának.

Hszi Csin-ping kormányzása alatt visszaesett a nők aránya a politikai és kormányzati elitben, miközben a munkaerőpiacon a nemek közötti különbségek tovább erősödtek. Hszi 2023-ban arról beszélt, hogy a nőknek kulcsszerepük van a társadalom fejlődésében, és "új családi mintát" kell teremteniük, miközben az ország az öregedő népesség és a történelmi mélypontra süllyedt születési ráta kihívásaival szembesül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com