A kínai elnök feleskette az újonnan hivatalba lépő hongkongi kormányzót és kabinetjét

Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken feleskette John Lee, hivatalba lépő hongkongi kormányzót és kabinetjét a Hongkong a kínai anyaföldhöz történő visszatérésének 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.A zászlófelvonással megkezdődő ünnepélyen a május elején egyetlen jelöltként megválasztott John Lee mandarin nyelven tette le hivatali esküjét. Beiktatását követően elmondott beszédében hangsúlyozta: a brit gyarmati uralom alóli visszatérés óta eltelt 25 év során Hongkong számos kihívással nézett szembe, ám a központi kormányzat támogatásával a város képes volt áthidalni az akadályokat.

Lee az egy ország, két rendszer elvét nevezte a hongkongi stabilitás és jólét legjobb védőbástyájának.
    

A 64 éves Lee tavaly június óta töltötte be Hongkong főtitkárának szerepét, előtte pedig öt éven át állt a hongkongi biztonsági hivatal élén. A 2019-es, hongkongi kormányellenes tüntetéshullám idején az ő irányítása alatt zajlottak a demonstrációk felszámolására irányuló rendőri akciók, amelyek során a hongkongi rendőrök gyakran könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen. Pénteken öt éves hivatali idejét kezdte meg Hongkong ötödik kormányzójaként.
    

Hszi szintén az egy ország, két rendszer elvét méltatta beszédében, melynek sikerét általánosan elismertnek nevezte annak ellenére, hogy számos nyugati ország aggodalmát fejezte ki azokat a szabadságjogokat illetően, melyeket Peking 2047-ig az elv alapján ígért Hongkongnak. A kínai elnök úgy fogalmazott: "egy ilyen jó rendszeren nincs ok változtatni, ezt hosszú ideig fenn kell tartani".
    

Hszi ugyanakkor hangsúlyozta: Peking teljes fennhatósággal rendelkezik Hongkong felett. Hozzátette: semmiféle külföldi beavatkozást nem tűrnek, mint ahogyan "árulóknak", vagy "hazafiatlan" embereknek sincs helye a politikai hatalom közelében. Hszi csütörtökön délután érkezett Hongkongba, és még érkezése napján mintegy 160 emberrel, köztük a politikai és az üzleti szféra képviselőivel találkozott.


Érkezését követőn elmondott rövid - mindössze három perces - beszédében felidézte, hogy utoljára öt évvel korábban látogatott Hongkongba. Az azóta eltelt időszakban - tette hozzá - a város számos kihívással nézett szembe, ám kiállta az idők próbáját és ismét virágzásnak indult. Carrie Lam, leköszönő hongkongi kormányzó ünnepi vacsorán látta vendégül a kínai elnököt, aki az éjszakát azonban a szomszédos Sencsenben töltötte, és a reggeli ünnepségre utazott ismét vissza Hongkongba, majd röviddel dél után távozott. A kínai elnök csütörtökön első alkalommal hagyta el a kínai szárazföldet a koronavírus-járvány megjelenése óta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com