A kínai-orosz baráti együttműködés folytatásában állapodott meg a két ország elnöke

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: A kínai-orosz baráti együttműködés folytatásában állapodott meg Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki videokapcsolaton keresztül egyeztetett hétfőn.A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a két államfő a megbeszélés során megállapodott a Kína és Oroszország jószomszédi és baráti együttműködéséről szóló egyezmény meghosszabbításában.
    

Az egyeztetésről kiadott közös nyilatkozatból kiderül: Hszi szerint a két ország együttműködése "pozitív lendületet kölcsönöz a nemzetközi közösségnek egy olyan időszakban, amikor a világ komoly változásokon megy keresztül, az emberiség pedig számos válsághelyzettel találja magát szemben a fejlődés útján". A kínai elnök aláhúzta: a kínai-orosz együttműködés példát állít a nemzetközi kapcsolatok új fajtája számára.
    

A kínai-orosz kapcsolatok fejlődésével párhuzamosan Peking és Moszkva viszonya Washingtonnal egyaránt feszültebbé vált az utóbbi években. A Global Times című, angol nyelvű kínai lap rámutatott: a két elnök az elmúlt hat hétben már másodszor lépett egymással kapcsolatba. Legutóbb május 19-én, egy kétoldalú atomenergiai együttműködési projekt megnyitó ünnepségét tekintették meg együtt. A mostani egyeztetésre pedig három nappal a Kínai Kommunista Párt megalapításának századik évfordulója előtt került sor.
    

A Kreml által kiadott nyilatkozatból kiderül: Hszi és Putyin hétfői megbeszélése egybeesett a baráti együttműködésről szóló egyezmény aláírásának huszadik évfordulójával. A megállapodást 2001-ben Csiang Cö-min akkori kínai elnök és Putyin látta el kézjegyével. A Sputnik News orosz hírportál cikke szerint a 25 cikkelyből álló dokumentum automatikus meghosszabbításáról a felek már márciusban megállapodtak. Vang Ji kínai külügyminiszter június 1-én úgy nyilatkozott: az eredetileg húsz évre szóló egyezmény új típusú nagyhatalmi viszonyt alakított ki Kína és Oroszország között. Szergej Lavrov, az orosz külügyi tárca vezetője pedig márciusban úgy vélekedett: az elmúlt két évtizedben az orosz-kínai viszonyt jellemző dinamikus együttműködés bizonyította, hogy a megállapodás kiállta az idő próbáját és a benne foglalt vállalásokat teljesítik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com