A kisebbségek jogait védő uniós szabályokat sürget az Európai Parlament

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg kedden, európai uniós szinten érvényes, közös szabályokat sürgetve a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és tiszteletben tartása céljából.Az EP tájékoztatása szerint a képviselők az állásfoglalásban - amelyet Nagy József, a szlovákiai Most-Híd EP-képviselője jegyzett - felszólították az Európai Bizottságot, hogy terjesszen be egy, az uniós kisebbségek jogainak minimumszintjét megállapító irányelvet. Az új jogszabályban olyan alapértékeknek és lépéseknek is szerepelniük kellene, amelyek alapján fel lehet lépni a kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető tagállamok ellen.

   
A képviselők hangsúlyozták, hogy az unió polgárainak nyolc százalékát kitevő nemzeti kisebbségek tagjai számára biztosítani kell a jogot a nemzeti kultúrához, nyelvhez és oktatáshoz. A jelentés szerint uniós rendszerre van szükség a kisebbségek védelméhez, és ezt a tagállamok kisebbségi politikáját értékelő dokumentumnak kellene kiegészítenie.
    

Kiemelték a regionális és kisebbségi nyelvek védelmének és támogatásának jelentőségét, és azt kérték az Európai Bizottságtól és az uniós tagállamoktól, garantálják törvényi szinten, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek az oktatásban és a médiában is megjelennek. Az állásfoglalás aggodalommal állapítja, meg, hogy Európában nagy számban élnek a "gyakran a társadalom peremére szorult, állampolgári jogaiktól megfosztott, hontalan romák". A képviselők felszólították a tagállamokat, hogy vessenek véget ennek az állapotnak, és biztosítsák, hogy ez a kisebbség is teljes mértékben élhessen az alapvető emberi jogaival.
   

A jelentéstevő szerint a legfontosabb cél a gyűlöletbeszéd és az abból eredő problémák visszaszorítása. Véleménye szerint biztosítani kell, hogy minden európai félelem nélkül használhassa az utcán és nyilvános helyeken az anyanyelvét. "Hidat szeretnénk építeni a kisebbségi és a többségi kultúra között, hogy elfogadják és támogassák egymást. Az uniónak tisztelnie kell saját nyelvi és kulturális sokszínűségét" - fogalmazott Nagy József.
    

A 489 szavazattal, 112 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett elfogadott, nem jogalkotási állásfoglalás közös meghatározást is kért a kisebbségek fogalmára, példaként az Emberi Jogok Európai Egyezményében használt definíciót javasolta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com