A kisebbségi kerettörvény elfogadása is szerepel az új román kormány programjában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása és az idegengyűlölet hatékony büntetése is szerepel a beiktatásra váró, Florin Citu vezette jobbközép bukaresti kormány programjában, amelyet szerdán tettek közzé a parlament honlapján.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakuló koalíciós kabinet négy évre szóló, 270 oldalas programja kétoldalas külön fejezetet szentel a kisebbségek védelmével kapcsolatos törvényalkotási és kormányzati intézkedéseknek, de a közigazgatási anyanyelvhasználatra és anyanyelvű oktatásra vonatkozó célkitűzések átszövik a dokumentum egészét, és számos más ágazati politikánál is megjelennek.

    
Egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatok, formanyomtatványok, űrlapok, szakmai továbbképzések esetében tervezi a kormány az anyanyelvhasználat bővítését, de a program azt is előírja, hogy az egészségügyi szolgáltatások szintjén érvényesíteni kell az - egyébként Románia által is ratifikált - európai nyelvi charta előírásait.
    

Az identitásmegőrzés intézményes garanciáit egységes keretbe foglaló kisebbségi törvénnyel kapcsolatban a kormányprogram megemlíti, hogy a jogszabály megalkotását az alkotmány is előrevetítette, és a sarkalatos, minősített többséget igénylő jogszabályok kategóriájába sorolta. Az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvény tervezetét még a Tariceanu-kormány terjesztette 2005-ben a parlament elé, de annak szenátusi elutasítását követően azóta sem került napirendre a jogszabály véglegesítésében illetékes képviselőházban.
   

A kisebbségek kölcsönös védelmére a külpolitikai fejezetnek a román-magyar kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó szakasza is kitér. Románia az 1996-ban aláírt alapszerződés és a 2002-ben kötött stratégiai partnerség jegyében, "az európai értékek szellemében és a jövő felé fordulva" szándékszik jószomszédi kapcsolatait fejleszteni Magyarországgal, és a kisebbségi vegyesbizottság tevékenységének újraindítását sürgeti.
    

A külpolitikai fejezetben a gyakorlatias együttműködést, a két ország polgárainak jólétét szolgáló, kölcsönösen előnyös projektek előtérbe helyezését, újabb magyar-román közös kormányülések szervezését szorgalmazzák. Az új román koalíciós kormányban négy poszton - a védelmi, a külügyi, a mezőgazdasági és a kulturális tárca élén - nem lesz változás, ezekre ugyanis már egy éve tisztségben lévő minisztereit jelölte az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL).
    

A bukaresti parlament szakbizottságaiban szerdán megkezdődött a Citu-kabinetbe javasolt miniszterjelöltek meghallgatása, délután pedig összeül a két ház együttes ülése, hogy bizalmat szavazzon a kormánynak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com