A kivándorló lengyelek egyre gyakrabban hozzátartozóik földi maradványait is magukkal viszik

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Ezrekre rúg azoknak a kivándorolt lengyeleknek a száma, akik az eredetileg Lengyelországban eltemetett hozzátartozóik földi maradványait is magukkal viszik külföldre, a kihantolásra vonatkozó kérelmek száma öt éve egyre nő - közölte pénteken a Rzeczpospolita című lengyel napilap.alyne-pustanio-cemetery"A lengyelek a haláluk után is áttelepülnek" című cikkben a lap arról számol be, hogy a külföldre a jobb megélhetés céljából kivándorló, ott családot alapító lengyel fiatalokat gyakran nem csak élő szüleik követik. A családok az őseik maradványait is magukkal viszik, mert fontos számukra, hogy a sírjuk közel legyen jelenlegi lakhelyükhöz.

A Rzeczpospolitának nyilatkozó temetkezési cégek munkatársai elmondták: amíg öt éve még csak egy-egy esetben volt dolguk külföldi újratemetéssel, az utóbbi időben százszorosára nőtt az ilyen esetek száma. A kihantolási kérvényeket kiadó közegészségügyi intézet gdyniai fiókjának szóvivője, Marian Piaskowski elmondta: a földi maradványokat mindenekelőtt az idősebb emberek akarják átszállíttatni. "Azzal érvelnek, már nincs erejük ahhoz, hogy országszerte felkeressék a családi sírokat, ugyanakkor nem akarják, hogy ezek elhanyagolódjanak, pusztuljanak" - mondta.

A fiatalabbak a lap szerint főleg a nemrég elhunyt rokonaik maradványait viszik magukkal, hogy az új lakhelyükön eltemethessék azokat. A lengyel statisztikai hivatal október elején közölt adatai szerint jelenleg mintegy 2,3 millió olyan lengyel él külföldön - mindenekelőtt Nagy-Britanniában, Németországban és Norvégiában -, aki az utóbbi években a jobb megélhetés miatt vándorolt ki.

Csak 2014 folyamán 124 ezer lengyel települt át, idén pedig - a Rzeczpospolita által október elején közölt adatok szerint - további egymillió ember szándékozik kiutazni. A vasárnapi lengyel parlamenti választások győztese, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság programjának egyik fő pontja a munkaerőpiac olyan jellegű átalakítása, amely hazatérésre ösztönözné a kivándorolt lengyeleket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com