A KMKSZ nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Zelenszkij aláírta az ukrán középfokú oktatásról szóló törvényt

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy a jelenlegi válsághelyzetben Ukrajna elnöke módosítások nélkül írta alá a parlament által január 16-án elfogadott középoktatásról szóló törvényt, amely az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől - közölte kedden az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában a KMKSZ.Az ukrajnai magyar szervezet leszögezte: "módfelett aggasztónak tartja, hogy ígéreteivel ellentétben az új ukrán politikai vezetés tovább folytatja az előző kormányzat által elkezdett kisebbségellenes politikáját".

   
"Az elnök által aláírt törvény rendkívül diszkriminatív a nemzetiségi kisebbségek számára, nem veszi figyelembe sem a Velencei Bizottság ajánlásait, sem a nemzeti kisebbségek javaslatait. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kárpátaljai magyarság nem lehet hivatalosan őshonos kisebbség saját szülőföldjén, annak ellenére, hogy ezer éve itt él" - hangsúlyozta a KMKSZ.
    

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt pénteken írta alá a Budapest és a kárpátaljai magyar szervezetek által már korábban is kifogásolt törvényt. A jogszabály három csoportba sorolja az Ukrajnában élő kisebbségeket, és eszerint ír elő számukra megfelelőnek tartott oktatást. Az első az úgynevezett őshonos népek csoportja, amelybe olyan nemzetiségek tartoznak, amelyeknek nincs saját államuk, valamint nyelvük különösen megóvásra, fejlesztésre szorul. Ez főként a krími tatárok számára kitalált modell. Nekik a törvény biztosítja az anyanyelvi oktatást az ukrán nyelv tanulása mellett az érettségiig, azaz a 11., illetve 12. osztályig.
        

A második csoportba az Európai Unió valamely tagállamának nyelvét beszélő kisebbségek kerültek, azaz ide tartoznak a kárpátaljai magyarok is. Számukra az ötödik osztályig biztosított az anyanyelvi oktatás. Az ötödik osztályban az éves óraszámok legkevesebb 20 százalékánál viszont már el kell érni, hogy ukrán nyelven folyjon az oktatás, és ezt folyamatosan növelni kell. A kilencedik osztályig ennek az aránynak a tanórák 40 százalékáig kell eljutnia, a felsőbb osztályokban pedig legalább a 60 százalékot el kell érnie.
        

A harmadik modellt a maradék, az ukránhoz közel álló nyelvet beszélők, elsősorban az orosz nemzetiségűek számára dolgozták ki. Számukra az ötödik osztályig szintén biztosított az anyanyelven történő oktatás. Az ötödik osztályban és attól felfelé viszont legalább a tanórák 80 százalékában át kell térniük az ukrán nyelvű oktatásra. A törvény viszont a magániskoláknak - a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően - biztosítja az oktatás nyelvének szabad megválasztását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com