A Kolozsvár melletti Györgyfalván felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A Kolozsvár melletti Györgyfalván szerdán felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát. Az avatóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára összefogásra buzdította a térség nemzeteit és egyházait.A györgyfalvi római katolikus egyházközség által felépíttetett emeletes óvodaépület a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében valósult meg, és 220 millió forintba került.

Amint Fábián László római katolikus plébános elmondta: másfél évig küzdöttek a bürokráciával, míg sikerült beszerezni az engedélyeket. Ezután fél év alatt bontották le a régi, kinőtt óvodát és építették fel az újat.

    
Soltész Miklós államtitkár elmondta: ami az itt élő magyaroknak segítség, az a románoknak, és Románia gazdaságának is hasznos. Az efféle létesítmények ugyanis az építkezés után befizetett adók mellett abban segítik Romániát, hogy minél többen maradjanak otthon a szülőföldjükön. Az államtitkár megemlítette: Magyarország kormánya az elmúlt évek során 48 milliárd forintot fordított arra, hogy óvodák, bölcsődék épüljenek, újuljanak meg a Kárpát-medencében.


Az összeg mintegy fele érkezett a Partiumba és Erdélybe, ahol 64 új bölcsőde, óvoda épül, és 367 megújul. Azt is hozzátette: a kormány nemcsak a Magyarországon kívül élő magyarok ügyét karolta fel, hanem a Magyarországon élő nemzetiségekét is. A magyarországi román közösség óvodáinak, iskoláinak a megújítására is jelentős összegeket fordított.
   

"Ha ebben a térségben meg akarunk maradni, nincs más út mint az összefogás. (.) Ha a térséget közösen meg akarjuk tartani, össze kell fogniuk a nemzeteknek, az egyházaknak" - jelentette ki az államtitkár.  Gabriel Costea, a Györgyfalvát is magába foglaló Erdőfelek (Feleacu) polgármestere köszönetet mondott az épületért a magyar kormánynak, és méltatta a györgyfalvi közösséget, amiért az óriási munkaerőhiány ellenére fél év alatt felépítették az óvodát.
    

Az óvoda bejáratánál a magyar állam és a római katolikus egyház képviselője és a község elöljárója közösen vágták el a magyar és román nemzeti színű szalagot. A Kolozsvárral szomszédos Györgyfalván a 2011-es népszámlálás adatai szerint 1007-en laknak, a falu lakóinak 87 százaléka vallotta magát magyarnak. A falu közigazgatásilag a román többségű Erdőfelek községhez tartozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com