A kormányfő közbelépését sürgette az RMDSZ elnöke

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót kedden Viorica Dancila román miniszterelnöknél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be a keddi találkozóról, amelyen azt kérte a kormányfőtől: vonják vissza a kulturális miniszternek azt a jóváhagyását, amellyel gyakorlatilag műalkotásnak nyilvánította a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata által a sírkertben magyar katonák maradványai fölé önkényesen elhelyezett ortodox emlékművet és a román katonáknak emléket állító ötven betonkeresztet.

    
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy legionárius szimbólum művészeti koncepcióját kedvezően véleményezzék" - szögezte le az RMDSZ elnöke, arra utalva, hogy a darmanesti-i román hősi emlékmű valójában egy nagyméretű kelta betonkereszt, vagyis az 1927-ben Mihály Arkangyal Légiója néven alakult, majd Légionárius Mozgalom néven ismertté vált félkatonai szervezet örökségét nyíltan valló újfasiszta mozgalmak által rendszeresen használt szimbólum.
   

A törvénytelen temetőfoglalás utólagos legalizálásáról a Maszol.ro kolozsvári hírportál korábban azt írta: a darmanesti-i polgármesteri hivatal idén május 27-én kérvényezte a Bákó Megyei Művelődési Igazgatóságnál a betonkeresztek és az emlékmű felállításának engedélyezését. Ennek szükségességére maga Valer Daniel-Breaz kulturális miniszter figyelmeztette május 7-i átiratában a polgármestert.
    

Az engedélyeztetési eljárás részeként a művelődési minisztérium június 24-én kedvezően véleményezte az úzvölgyi sírkertben felállított román emlékmű és a román katonáknak emléket állító ötven betonkereszt - Andrei Dumitroaia képzőművész által kidolgozott - művészeti koncepcióját. A Maszol.ro szerint a szaktárca ezzel műalkotásnak nyilvánította az úzvölgyi temetőben illegálisan felállított betonkereszteket.
   

A keddi találkozón Kelemen Hunor a közigazgatási törvénykönyv múlt héten sürgősségi kormányrendelettel hatályba léptetett új változatáról is tárgyalt a kormányfővel. Az RMDSZ elnöke a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználat tekintetében a parlament által megszavazott változatot tartják elfogadhatónak. Ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy a héten a kormány térjen vissza erre a kérdésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com