A kormányfő pártja nyert a koszovói választásokon

A koszovói választási bizottság által hétfő reggel közzétett előzetes eredmények szerint Hashim Thaci miniszterelnök pártja, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) nyerte meg a vasárnap tartott előre hozott parlamenti választásokat a szavazatok valamivel több mint 31 százalékának megszerzésével.

huA voksok 94,23 százalékának feldolgozását követően a második helyen az Isa Mustafa vezette konzervatív Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) áll 26,13 százalékkal. Sokak számára meglepő módon a harmadik helyen nem a Szövetség a Jövőért (AAK) nevű párt végzett, amelyet Ramush Haradinaj - Thaci korábbi gerilla-harcostársa - vezet, hanem a baloldali, Önrendelkezést! (Vetëvendosje! - LVV) 13,73 százalékkal. Az AAK támogatottsága 10 százalék alatt maradt. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint rajtuk kívül még a Thaci pártjából februárban kivált politikusok által alapított Koszovói kezdeményezés (Nisma per Kosoven) lépte át.

A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek a 120 fős pristinai törvényhozásban, ebből 10 hely a szerb kisebbséget illeti meg.

A részvételi arány 43 százalékos volt. Elemzők szerint ennek oka a lakosság csalódottsága és kiábrándultsága. Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, a gazdasági fejlesztések azonban elmaradtak. Ennek egyik oka az, hogy Szerbia egykori déli, főleg albánok lakta tartományát több ország sem ismerte még el önálló államként. Szerbia mellett Oroszország és Kína, illetve öt uniós tagállam - Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus - szerint sem független ország.

Csalódottságra ad okot az is, hogy az ország jelenleg az egyik legszegényebb európai állam (az 1,8 milliós lakosság majdnem fele szegénynek számít), a munkanélküliségi arány 35 százalékos, a fiatalok körében pedig még ennél is magasabb, 55 százalékos. Emellett az óriási mértékű korrupció, valamint az igazságügyi rendszer működésképtelensége is aggasztja a lakosságot. Hashim Thaci eddigi két mandátuma alatt nem oldotta meg ezeket a problémákat, habár a Szerbiával való viszony rendezése megkezdődött. Kérdéses, hogy egy harmadik mandátum alatt megoldódhatnak-e a gazdasági problémák is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com