A kormányzó ANO sikerét jelzi előre az első felmérés Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A kormányzó ANO mozgalom sikerét valószínűsíti a májusi európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatos első országos felmérés Csehországban.A CVVM közvélemény-kutató intézet kedden nyilvánosságra hozott februári felmérésének eredménye szerint az Andrej Babis kormányfő vezette mozgalomra akar szavazni a megkérdezettek 26 százaléka. A második helyen az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) végzett 16 százalékkal, míg a harmadikon a szintén ellenzéki Cseh Kalózpárt 11,5 százalékkal.

    
A negyedik helyen lévő Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) támogatottsága 8 százalék, a Cseh Szociáldemokrata Párté (CSSD) 7,5 százalék. Ugyancsak 7,5 százalék tervezi támogatni a TOP 09-STAN jobboldali koalíciót. A többi párt támogatottsága nem éri el az öt százalékot. A választási részvétel a felmérés szerint 28 százalékos lenne, ami magasabb, mint a korábbi EP-választásoknál. Legutóbb, 2014-ben, a szavazók mindössze 18 százaléka járult az urnákhoz.
    

A CVVM elemzésében megjegyzi: egyelőre nehéz messzemenőbb következtetéseket levonni a felmérésből, mert a választási kampány még nem kezdődött el, s a megkérdezettek mintegy 15-20 százaléka nem tudja, kire szavazzon. A prágai sajtó szerint a csehországi EP-kampány középpontjában az eddigi nyilvánosságra hozott tervek szerint várhatóan a biztonságpolitika, az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerek minősége, az életkörülmények, valamint az európai szabályok számának csökkentése fog szerepelni.
    

Az Európai Parlament március 1-jén közzétett becslése szerint Csehországban az ANO nyolc, a Cseh Kalózpárt négy, az ODS pedig három európai mandátumot szerez. A cseheknek az EP-ben 21 mandátumuk van, és ez az Egyesült Királyság várható kilépése után sem változna. A mandátumok jelenlegi megoszlása a következő: ANO 4,. TOP 09-STAN 4, CSSD 4, KDU-CSL 3, KSCM 3, ODS 2, Szabadságpárt 1 mandátum.
    

Milos Zeman köztársasági elnök a csehországi EP-választást május 24-25-re írta ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com