A Külügyminisztérium a hó-helyzet miatt nem javasolja a romániai utazásokat

A Külügyminisztérium legfrissebb közleménye szerint egyetlen magyar állampolgárnak sem javasolják az elkövetkezendő napokban a Romániába való utazást, elsősorban a havazás miatt kialakult rendkívül rossz közlekedési viszonyok miatt.

Hirdetés

...


Az országban ezekben a percekben is mintegy 120 település van teljes egészében elzárva a külvilágtól a hirtelen lehullott vastag hólepel miatt. Az extrém időjárási körülményeknek köszönhetően több ezer iskolában nincs tanítás és több mint 200 vonatjáratot kellett törölniük a román hatóságoknak. Az ország fővárosában is hatalmas fennakadásokat okoz a havazást, kedden például a legtöbb bukaresti iskolában tanítási szünetet rendeltek el.

Románia déli és keleti területein vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik, az elmúlt két napban ennek köszönhetően a meteorológusok narancssárga jelzésű hó-riadót adtak ki, elsősorban a déli megyékre. Az elmúlt napokban egyes helyeken félméternyi friss hó hullott az említett területeken, amely a közel hasonló mennyiségű korábbi hórétegre telepedett.

A dél-keleti országrészben megtalálható Vrancea és Buzau régiókban a hatóságok szükségállapotot rendeltek el és több ezer katonát vezényeltek ki, hogy segítsék az elszigetelt településeken bajba jutottakat. Románia területén jelenleg mintegy 60 országút van teljes egészében lezárva, köztük az egyik legforgalmasabb autópálya, de további tíz vasútvonalat is le kellett zárni a hatalmas hó miatt.

A Mávinform közleménye szerint a nemzetközi vonatközlekedésben várhatóan nem lesznek fennakadások sem a hazánkból induló, sem a hozzánk érkező járatok esetében, azonban a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek elől hétfőn lezárták a nagylaki és a gyula-varsandi határátkelőhelyeket, ahol emiatt komolyabb torlódásra számíthatnak az autósok.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com