A legfelsőbb bírósághoz fordult az ABC ausztrál hírtelevízió a június elején tartott házkutatás miatt

A legfelsőbb bírósághoz fordult hétfőn az ABC ausztrál nemzeti műsorszolgáltató, követelve a június elején tartott házkutatáskor lefoglalt anyagok visszaszolgáltatását és hatósági intézkedés utólagos érvénytelenítését.Az ABC honlapján megjelent hír szerint David Anderson, a televízió igazgatója fogadkozott, hogy az elkövetkező hetekben a műsorszolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje újságíróinak cselekedeteit, és olyan törvényi változásokat eszközöljön ki, amelyek megvédik a média jogát arra, hogy beszámoljon a közérdeklődésre számot tartó témákról. Anderson szerint a rendőrség biztosította őt arról, hogy a bírósági eljárás végéig nem nyúl hozzá a szerkesztőségtől lefoglalt anyagokhoz.

    
Az ausztrál szövetségi rendőrség június 5-én tartott házkutatást Sydneyben az ABC-nél olyan anyagok közzététele miatt, amelyek az ausztrál katonák törvényellenes afganisztáni cselekedeteiről szóltak. A rendőrség szerint a két évvel ezelőtti beszámolók olyan titkos katonai dokumentumok alapján készültek, amelyeket törvénytelenül szivárogtattak ki a sajtónak. A rendőrök számítógépes szakértőkkel együtt érkeztek a szerkesztőségbe, nyolc órán át kutakodtak az ABC adatbázisaiban, és két USB-meghajtót, illetve jelszóval védett fájlokat foglaltak le.
   

Az ABC-nél tartott razziát egy nappal az után hajtották végre, hogy a rendőrség átkutatta Canberrában Annika Smethurst, a The Sunday Telegraph című sydneyi lap politikai szerkesztőjének otthonát. Ez utóbbi hatósági intézkedést egy 2018-as cikkel indokolták, amely az ausztrál állampolgárok megfigyelésére vonatkozó kormányjavaslattal foglalkozott.
   

Az ausztrál szövetségi rendőrség tagadta, hogy a két razzia között bármiféle összefüggés lenne. Scott Morrison miniszterelnök pedig azt tagadta, hogy a kormánynak köze lenne az ABC-nél tartott házkutatáshoz, és közölte, hogy az intézkedés a törvényekkel és a rendőrségi előírásokkal összhangban zajlott, és a rendőrség a kormánytól függetlenül végzi a dolgát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com