A legmagasabb biztonsági készültséggel várják a zsidó újévet Izraelben

A legmagasabb fokú biztonsági készültséggel várják a hétfő este beköszöntő zsidó újévet Izraelben.A Gázában folytatott háború, a legutóbbi támadássorozat és a palesztin állam elismerésének több ország általi bejelentése miatt a rendőrség és a hadsereg megerősített erőkkel készült fel terrorszervezetek és egyének esetleges merényleteinek megakadályozására az ünnep előestéjén.

Dani Levi rendőrfőkapitány utasítására megerősítették a biztonságiak jelenlétét a városok utcáin, a városok közötti útvonalakon, a nagy forgalmú helyeken, és készen állnak rá, hogy szükség esetén azonnal átálljanak a vészhelyzeti forgatókönyvekre.

Jeruzsálemben és környékén már hetek óta emelt szintű a készültség a városban naponta megjelenő sok ezer imádkozó miatt, akik a Síratófalnál esténként közösen énekelték a Szelihotot, a bűnbánó imát.

A fenyegetések árnyékában a rendőrség felhívta a fegyvertartási engedéllyel rendelkező polgárokat, hogy vegyék magukhoz fegyvereiket otthonukon kívül is, hogy gyorsan tudjanak reagálni terrortámadás esetén, és növeljék az emberek biztonságérzetét.

A megelőzés részeként több száz rendőrt vezényeltek a bevásárlóközpontokba, a nyitott piacokra és a szórakozóhelyekre. A bevásárlóközpontok biztonsági szolgálatait az ellenőrzések fokozására utasították, útellenőrző pontokat állítottak a városok bejáratához, és megpróbálják felkutatni a jogellenesen Izraelben tartózkodókat. Éberségre kérték a lakosságot, s hogy azonnal jelentsék a szokatlan dolgokat, a gyanús személyeket.

Szokásos módon ezen az ünnepen is lezárják az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániát, a beutazási és munkavállalási engedéllyel bíró palesztinokat is csak feltétlenül szükséges esetekben, sürgős kórházi kezelésre engedik be Izraelbe.

A határőrség egységei reggel óta széleskörű bevetésben állnak, ellenőrzik a főútvonalakat, a szórakozóhelyeket és a természeti parkokat, fokozottan jelen vannak az érzékeny helyeken, a zsinagógáknál, ahol fegyveres őrök védik a hívőket. Az egyes települések önvédelmi alakulatai is készenlétbe helyezték magukat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com