A legtöbb uniós országban rekordot döntött a munkanélküliség

Az Európai Unió legfrissebb felméréseiből kiderül, hogy az uniós országok munkanélküliségi rátája továbbra is 14 éves rekordszinten áll, ami arra utal, hogy az adósságválság és a rendkívül lassú gazdasági növekedés miatt a munkáltatók továbbra sem mernek újabb munkaerőket alkalmazni, sőt, inkább az elbocsátás mellett döntenek.

A legrosszabb helyzet Spanyolországban alakult ki, ahol alig egy hónap leforgása alatt meghaladta a 4,5 millió főt az állástalanok száma. A spanyol munkaügyi tárca által közölt jelentések szerint január folyamán négy százalékkal nőtt az országban a munkanélküliek aránya, aminek köszönhetően az ország GDP-je is visszaesett, 0,3 százalékkal.

Rendkívül rossz a helyzet Olaszországban is, ahol 2004 óta nem volt ennyire magas a munkanélküliek aránya. Az ottani Istat statisztikai hivatal felmérései szerint minden harmadik olasz fiatal munkanélküli. A ráta decemberben 8,9 százalékot mutatott, ami 0,1 százalékkal emelkedett novemberhez mérten, éves szinten pedig közel egy teljes százalékot ugrott az egy évvel korábbi értékekhez képest. A pontos adatok szerint jelenleg 2 millió 243 ezer olasz állampolgárnak nincs munkája.

Továbbra is elképesztő méreteket ölt az írországi munkanélküliség is, amely ugyan a decemberben mért 14,3 százalékról 14,2-re csökkent januárban, de az ír statisztikai hivatal elmondása szerint még mindig rendkívül magas értékekről beszélünk. A helyzet az ír gazdaság összeomlásakor, 2007 elejétől kezdett el romlani. Akkor még 4,4 százalékon állt az ottani munkanélküliek aránya, ami 2010 novemberén tetőzött 14,8 százalékkal.

Szerencsére akadnak kivételek is, Németországban például a januárra egy tized százalékkal csökkentették a munkanélküliek arányát, ami így 6,8 helyett 6,7 százalékra csökken, ami közel húsz éves mélypontot jelent a németek számára.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com