A lengyel ellenzék magának követeli a szenátusi elnöki posztot, a kormánypárt tárgyal a többségről

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A szenátus élére az ellenzéknek kell elnököt javasolnia - jelentette ki szerdán Bogdan Borusewicz korábbi szenátusi elnök, arra hivatkozva, hogy a parlamenti választáson a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem szerezte meg a felsőházi mandátumok többségét. A kormánypárt vitatja ezt az álláspontot, és egyelőre tárgyalni akar a szenátusi többségről.Bogdan Borusewicz a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: természetesnek tartja, hogy a szenátusi elnökjelöltet azoknak kell állítaniuk, akik többségben vannak. A 70 éves Borusewicz a rendszerváltás előtti lengyel ellenzék, a Szolidaritás független szakszervezet egyik legendás alakja, aki 2005-2015-ben az akkor kormányzó Polgári Platform (PO) színeiben szenátusi elnök, a most leköszönő szenátusban pedig ellenzéki alelnök volt.


    
Saját felsőházi elnökjelöltségét illetően Borusewicz elmondta: nem zárja ki, hogy megpályázza, egyelőre viszont nem tesz erre vonatkozó nyilatkozatot. A felsőház többek között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat. A vasárnapi parlamenti választáson a fő törvényhozó testületben, a 460 tagú szejmben a PiS újból abszolút többséget szerzett (235 mandátum), a 100 fős szenátusban viszont az ellenzék lehet erősebb, miután a kormánypártnak csak 48 szenátora van, bejutott továbbá egy, a PiS-hez közel álló független képviselő.
    

A PO által vezetett fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) 43 mandátuma van, 8 felsőházi hely pedig más ellenzéki tömörüléseknek, illetve az őket támogató függetleneknek jutott. Arról, hogy a PO szenátusi elnökjelöltet állítana, kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, az új szenátusban három mandátummal rendelkező Lengyel Parasztpárt (PSL) elnöke úgy nyilatkozott: nem engedi, hogy pártjára "bárki rákényszerítse saját irányítását". Jelezte, hogy ez ügyben tárgyalni fog. Szerdán azonban kizárta, hogy a szenátusban a PiS-szel lépne koalícióra.
    

A PiS nevében szerdán Pawel Szerfernaker belügyminiszter-helyettes a lengyel közszolgálati hírtelevízióban kijelentette: a szenátusi választást (a legtöbb mandátumot szerző) "PiS nyerte meg, de nincs többségben", ezt a többséget viszont "keresni kell". Stanislaw Karczewski, a szenátus leköszönő kormánypárti elnöke kedden felidézte: korábban már előfordult, hogy a PO szenátorai a PiS-hez csatlakoztak.
   

Krzysztof Szczerski államtitkár, az államfő kabinetfőnöke, akit lehetséges új külügyminiszterként emlegetnek, kedden úgy vélte: még nem dőlt el a szenátusi többség ügye. Egyúttal rámutatott: amennyiben az ellenzék egyetlen tömbként lép majd fel a szenátusban, "a lengyelországi hatalmi rendszer részévé válik", és ezzel "véget ér a PiS hatalmi monopóliumáról szóló (ellenzéki) retorika".
    

A választásokat követő lengyel kormányalakítás időzítése a parlamenti munka elindulásán múlik. A jelenlegi - és leendő - kormányfő, Mateusz Morawiecki a szejm alakuló ülésén mond le, ennek legkésőbb november 12-ig kell lezajlania. A szejm viszont feltehetőleg addig nem ül össze, amíg nem tisztázódnak a felsőházi erőviszonyok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com