A lengyel elnök előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kér a levélszavazásról szóló törvénymódosításról

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Nem írta alá, hanem előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért Andrzej Duda lengyel elnök arról a törvénymódosításról, mely lehetővé tenné a lengyel állampolgárok számára, hogy a helyhatósági választás kivételével levélben szavazzanak - közölte csütörtökön a varsói elnöki hivatal.A parlament által júniusban megszavazott törvény lehetővé tenné minden választópolgár számára a levélszavazást a parlamenti és az elnökválasztáson, valamint az európai parlamenti választáson is, a helyhatósági választásokra vonatkozóan viszont csak bizonyos meghatározott kivételek esetében engedné meg ezt a voksolási módot.
    

Az elnök jogi kétségeit azzal indokolta, hogy a helyhatósági választásokon csak a fogyatékossággal élők és a 60 évesnél idősebbek élhetnének a levélszavazás lehetőségével, a karanténba helyezettek viszont nem. Jelenleg mindenfajta választáson a fogyatékosággal élők, a 60 évesnél idősebbek, valamint a karanténba helyezettek is szavazhatnak levélben.
    

Az államfő szerint a karanténba helyezetteket a szavazás lehetőségéből kizáró megoldás sérti a választási részvételről és az állampolgárok jogi egyenlőségéről szóló alkotmányos előírásokat. Az elnök a törvénymódosítás parlamenti elfogadása kapcsán a szejm összetételét illető kétségeit is megfogalmazta. Felidézte: Maciej Wasik és Mariusz Kaminski, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselői nem tölthették be mandátumukat a jogszabály első alsóházi olvasata idején.
    

Andrzej Duda arra utalt, hogy a két ellenzéki képviselőt decemberben kétévi szabadságvesztésre ítélték annak ellenére, hogy ő korábban államfői kegyelemben részesítette őket. Az ítéletre hivatkozva Szymon Holownia alsóházi elnök aláírta Kaminski és Wasik mandátumfosztását, amely lépést viszont a lengyel legfelsőbb bíróság nem erősítette meg.     


Andrzej Duda precedensértékűnek nevezte a lengyel alkotmánybíróság június 19-i ítéletét, amely alkotmánysértőnek talált egy másik, a parlamentben januárban megszavazott törvényt, mivel Kaminski és Wasik már akkor sem vehettek részt a szavazáson. Mariusz Kaminski és Maciej Wasik a júniusi európai parlamenti választásokon szereztek EP-képviselői mandátumot a PiS listájáról. Andrzej Duda szerint a lengyel parlamenti mandátumuk csak az EP-be történt megválasztásuk nyomán szűnt meg.
    

A szejm összetételét illető, Kaminski és Wasik ügye kapcsán megfogalmazott kétségei miatt a lengyel államfő az utóbbi hónapokban több törvényt is előzetes vagy utólagos alkotmánybírósági normakontrollra küldött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com