A lengyel és a litván elnök a demokratikus elvek betartására szólította fel a minszki hatóságokat

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnök a demokratikus elvek betartására szólította fel a minszki hatóságokat abban a közös nyilatkozatban, amelyet vasárnap éjjel a fehéroroszországi urnazárást követő tüntetések feloszlatása kapcsán adtak ki.A Fehéroroszországgal határos két állam elnökei az erőszaktól való tartózkodásra, az emberi, az állampolgári és a kisebbségi jogok, valamint a szólásszabadság tiszteletben tartására hívták fel a minszki hatóságokat.

   
Hangsúlyozták egyúttal: tiszteletben tartják Fehérorország szuverenitását és függetlenségét. Reményüknek adtak hangot, hogy meglesznek a feltételei a mélyebb együttműködésnek "a fehéroroszországi társadalommal és az állami intézményekkel is". Duda és Nauseda meggyőződése szerint Fehéroroszország érdeke, hogy szorosabban együttműködjen az Európai Unióval. Az államfők készségüket fejezték ki Fehéroroszország integrációjának támogatására.
    

A lengyel külügyi tárca hétfő reggel kiadott nyilatkozatában ugyanakkor "mély nyugtalanságot" fejezett ki a választásokat követő tüntetések "brutális feloszlatása" miatt. Elfogadhatatlannak nevezték a tüntetők "önkényes letartóztatásátt, a békés tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazását." Pawel Jablonski lengyel külügyminszter-helyettes hétfő reggeli tévéinterjúban jelezte: Varsó szorgalmazni fogja, hogy az Európai Unió "nagyon határozott lépéseket" tegyen Fehéroroszország ügyében.
    

Egyúttal úgy látta: olyan lépésekre van szükség, amelyek "nem taszítják ki Fehéroroszországot (...) az őt alárendelni akaró Oroszország ellenőrzése alá". A minszki választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,23 százalékával. Az fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 9,9 százalékot szerzett.
    

Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült, 120 embert őrizetbe vettek.
    

A lengyel közszolgálati televízió által működtetett, Lengyelországból fehérorosz nyelven sugárzó Belsat (Bielsat) televízió vasárnap este közölte: a több Minszkben őrizetbe vett külföldi újságíró között van a Belsat két munkatársa is. Az értesülést megerősítete a BBC News orosz szerkesztősége is. Fehéroroszország varsói nagykövetsége előtt vasárnap este több százan tüntettek, mindenekelőtt azok a fehérororsz állampolgárok, akik egész napos sorban állás után nem tudtak szavazatukat leadni. Sajtóértesülések szerint Varsóban mintegy 250 szavazásra jogosult járulhatott urnához a mintegy 600 várakozó közül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com