A lengyel felsőház visszadobta a gazdaságmentő csomagot, Szlovénia óva int a húsvéti hazautazásoktól

A lengyel felsőház keddre virradó éjjel visszaküldte a szejmnek a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált gazdaságmentő csomagot, a kedden közzétett csehországi adatok a járvány lassulására utalnak, Szlovénia a járvány elleni küzdelem jegyében azt kérte külföldön élő és dolgozó állampolgáraitól, hogy ne utazzanak haza a húsvéti ünnepekre.A lengyel a szenátus mintegy 80 módosítójavaslattal küldte vissza a szejmnek a GDP mintegy 10 százalékára rúgó, mindenekelőtt a munkahelyek megőrzését, a munkavállalók, a kis- és középvállalatok, valamint az egészségügy támogatását, a pénzügyi szektor megerősítését célzó csomagot.

    
A jogszabályok első változatát a szejm gyorsított eljárásban szavazta meg szombaton. Az ellenzéki többségű szenátus többek között elutasította a csomag azon előírását, amely lehetővé teszi, hogy a május 10-re kiírt elnökválasztáson a 60 évnél idősebb választók, valamint a karanténba helyezettek levélben adják le voksukat.
   

A videokonferencia formájában tárgyaló szejm még kedd délután napirendjére tűzi a szenátusi módosításokat, amelyeket a képviselők egyszerű többséggel elutasíthatnak. A tervek szerint már szerdán hatályba lépő csomagot az alsóház által megszavazott változatban még az államfőnek kell majd jóváhagynia.

Lengyelországban a koronavírus-fertőzés lehetősége miatt házi karanténba helyezettek száma jelenleg több mint 106 ezer. Kedd reggelig 2132-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt 227 új esetet regisztráltak, ami 39 esettel több az előző napi növekménynél. Öt új halálesetet jegyeztek, így eddig összesen 31 beteg hunyt el. Az elérhető adatok szerint eddig tizenketten gyógyultak fel Lengyelországban.
    

Csehországban átlépte a háromezret az új koronavírussal fertőzöttek száma. Az új fertőzések napi növekedése ugyanakkor az utóbbi időben lelassult és tíz százalék alá csökkent. Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent hivatalos kimutatás szerint kedd reggelre 3002-re nőtt a fertőzöttek száma, ami 165-tel magasabb a hétfő reggeli adatnál. A járványban eddig 24 személy halt meg, döntően nagyon idős emberek, akik különféle krónikus betegségekben szenvedtek, s a koronavírus végzetessé vált számukra. A COVID-19 betegségből kigyógyultak száma hétfőn este 25 volt Csehországban.
    

Laboratóriumi tesztet eddig összesen 48 811 személyen végeztek, hétfő reggel ez a szám még 43 498 volt. A tesztek száma az utóbbi időben napi 4-5 ezerre emelkedett. Roman Prymula az országos válságstáb elnöke korábban azt mondta, hogy szeretnék a tesztek számát napi tízezerre emelni. "A tesztelések száma kulcsfontosságú a vírus terjedésének megakadályozása szempontjából" - szögezte le Prymula a cseh közszolgálati televízióban.
    

A prágai kormány hétfőn este úgy döntött, hogy a válságstáb új elnöke Jan Hamácek belügyminiszter lesz. Prymula pedig, aki járványügyi szakorvos, ezentúl az úgynevezett intelligens karantén rendszer országos bevezetésével foglalkozó munkacsoportot fogja irányítani. A fertőzési láncolatok minél gyorsabb feltárását célzó rendszer kipróbálását hétfőn kezdték meg Dél-Morvaországban, s bevezetésétől azt várják, hogy jelentősen mérsékelni lehet majd Csehországban a gazdasági és közéletet korlátozó járványügyi intézkedéseket.
    

Szlovákiában újabb 27 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, így 363-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Igor Matovic miniszterelnök. Matovic kijelentette, hogy amennyiben Szlovákia hosszabb időn át is érvényben tudja tartani a koronavírus-járvány megfékezésében hatékonynak bizonyult intézkedéseit, úgy a világjárványt legsikeresebben kezelő öt ország között lehet.
   

Az országban az elmúlt napokban nem sokkal húsz felett volt az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma. A hétfőn diagnosztizált fertőzöttek egyharmada idősebb 60 évesnél. Hétfő délig közel 8200 vírustesztet végeztek el Szlovákiában, ezek közül 7857 bizonyult negatívnak. Anze Logar szlovén külügyminiszter azt kérte a külföldön élő és dolgozó szlovénoktól, hogy ne utazzanak haza a húsvéti ünnepekre, hogy elkerüljék a torlódásokat és az egyéb problémákat a határokon.
    

"A legnagyobb mértékben maradjanak ott, ahol vannak, biztos vagyok benne, hogy ott biztonságos" - mondta a tárcavezető hozzátéve, hogy tartsák be annak az országnak a járvány megfékezésére hozott intézkedéseit, amelyben éppen tartózkodnak. A miniszter sajtótájékoztatóján jelezte: az elmúlt időszakban ezer szlovén állampolgár térhetett haza, ebből 360-an olyan országokból, amelyeket súlyosan érint a koronavírus-járvány.
    

A kormány a kimentett állampolgárokat egy múlt pénteki rendelet szerint nem engedi többé otthoni karanténba vonulni, hanem közös, hatósági karantént rendel el számukra. Közülük azóta többről is beigazolódott, hogy fertőződtek az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com