A lengyel kormány jóváhagyta az új nyugdíjprogram tervezetét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Jóváhagyták a lengyel kormány keddi ülésén a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogram tervezetét, a feltehetőleg a jövő év közepén életbe lépő rendszer évente 2,8 milliárd eurónak megfelelő plusz eszközt hoz a lengyel tőkepiacra.A tervezetet most a parlament elé terjesztik. A kabinetülést követő sajtóértekezleten Mateusz Morawiecki miniszterelnök elmondta: az önkéntes foglalkoztatói tőkeprogram (lengyel elnevezése Munkavállalói tőkeprogram, PPK) projektje több hónapos társadalmi konzultáción ment át, ennek során "szinte minden féllel" megegyezésre jutottak.

    
A PPK-hoz a lengyel állam 10 év alatt 35-40 milliárd zlotyval (mintegy 8,1-9,3 milliárd euró) járul hozzá - jelentette be Morawiecki.

A PPK szerinte újabb része a kormány által folytatott szociális reformnak, célja a hosszú távú lakossági megtakarítások növelése. A sajtóértekezleten szintén felszólaló Teresa Czerwinska pénzügyminiszter szerint a PPK a társadalmi cél mellett a befektetések és a lengyel tőkepiac serkentését szolgálja.
    

Morawiecki hangsúlyozta: a PKK-ban megtakarított tőkét - szemben az előző lengyel kormány által nagyrészt felszámolt magán-nyugdíjpénztárakban (OFE) megspórolt pénzzel - magánvagyonnak tekintik majd és örökölhető lesz. Aláhúzta: a PPK szigorú állami felügyelettel fog működni. A PPK-t szabályozó törvény a tervek szerint 2019 januárjában lép életbe, érvényesítése fokozatos lesz: az előírások a jövő év júliusától a több mint 250 dolgozót alkalmazó vállalatokra vonatkoznának majd, a kis cégeket 2020 júliusától kötelezik a rendszer bevezetésére, a közigazgatási szféra dolgozóit pedig 2021 januárjától vonják be.
   

A tervezet szerint a programba bekerülő pénzt a megfelelő engedélyekkel rendelkező, a lengyel tőkepiacon legalább három éve működő befektetési alapokra bízzák majd. Az állami költségvetésből minden egyes munkavállaló után 250 zloty (mintegy 59 euró) kezdeti hozzájárulást és 240 zloty (mintegy 56 euró) évi támogatást fizetnének ki.
    

A munkavállalók a bruttó fizetésük 2-4 százalékát fizetnék be egyéni számlájukra, a munkáltatók ehhez további 1,5-4 százalékkal járulnának hozzá. A PPK-ban való részvételre a 19 és 55 év közötti munkavállalók jogosultak, mintegy 11 millió ember. Becslések szerint ténylegesen 8,5 millióan élnek majd a lehetőséggel. A csatlakozás automatikus, a rendszerből való kilépés bármikor lehetséges. A munkavállalónak ez esetben vissza kell téríteni a számlájára folyósított állami támogatást és a foglalkoztatói hozzájárulás 30 százalékát, valamint be kell fizetnie a megfelelő jövedelemadót.
    

A 60 éves életkor elérése után igényelni lehet a megspórolt összeg 25 százalékának kifizetését, a hátralévő 75 százalékot 10 év alatt folyósítják. A PPK tervezetét a lengyel jegybank elnöke, Adam Glapinski korábban azért kifogásolta, amiért a nyugdíjhoz való hozzájárulás csak 10 évig jár, nem pedig az élet végéig. Bírálta azt is, hogy a program terheit mindenekelőtt a munkavállalók, a munkaadók és az állam viseli, miközben az alapkezelők "mindenekelőtt hasznot húznak belőle, befektetési eredményektől függetlenül".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com