A lengyel kormánypárt elhalasztaná a jövő ősszel esedékes helyhatósági választást

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Fél évvel, 2024 áprilisára elhalasztaná Lengyelországban a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) a helyhatósági választást, melynek időpontja a jelenlegi tervek szerint egybeesik a parlamenti választáséval - jelentette be Ryszard Terlecki, a szejm alelnöke és a PiS frakcióvezetője egy keddi rádióinterjúban.A PiS vezetése eredetileg egyéves halasztáson gondolkodott, ami "nyugodt választási ritmust biztosítana", most azonban, "úgy tűnik, már véglegesen győzött" az a koncepció, hogy a helyhatósági választást 2024 áprilisára halasszák el - közölte Terlecki a lengyel közszolgálati rádió hírcsatornájának (Polskie Radio 24) nyilatkozva.
    

Azzal érvelt, hogy "rendkívül nehéz" lenne egy időben lebonyolítani a helyhatósági és parlamenti választásokat, amelyek 2023 őszén esedékesek. A két szavazás időpontja amiatt esik egybe, hogy Lengyelországban a 2018-ban elfogadott törvény értelmében négyévesről ötévesre hosszabbították meg az önkormányzatok mandátumát. A legutóbbi helyhatósági választást 2018 októberében tartották meg. A parlament hivatali időszaka pedig négyéves, a választás szintén jövő ősszel esedékes, Terlecki keddi nyilatkozata szerint októberben.
    

Annak kapcsán, hogy 2024 tavaszán viszont európai parlamenti választást is tartanak, Terlecki beismerte: időben valóban ez is "kissé közel" kerülhet a lengyel helyhatósági választáshoz, mindazonáltal ez a megoldás szerinte jobb, mint a lengyel parlamenti és a helyhatósági szavazás egyidejű megszervezése. Sylwester Marciniak, a lengyel országos választási bizottság (PKW) elnöke egy hétfői interjúban szintén szükségesnek nevezte, hogy később tartsák meg a helyhatósági választást. Azzal érvelt: a két választás megszervezése zsúfoltságot okozna, könnyen előfordulhatna "emberi hiba", a forró lengyel belpolitikai légkörben pedig "a legkisebb szabálytalanságot is biztosan felhasználja valaki".
    

Krzysztof Sobolewski, a PiS főtitkára hétfőn bejelentette: a helyhatósági választás elhalasztásáról szóló tervezetet feltehetőleg még ezen a héten benyújtják a parlamentbe. A fő lengyel ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) nevében nyilatkozó Marcin Kierwinski képviselő hétfőn kilátásba helyezte: nem fogják támogatni a választási időpont módosítását. Szerinte a PiS a halasztással növelni szeretné választási esélyeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com