A lengyel környezetvédelmi tárca válságstábot állított fel egy csatornán történt halpusztulás miatt

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Válságstábot állított fel a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter az Odera folyót és a dél-lengyelországi Gliwice város kikötőjét összekapcsoló csatornában minap történt halpusztulás miatt - közölte szerdán Anna Moskwa tárcavezető.A lengyel közszolgálati rádióban Anna Moskwa elmondta: a Gliwicei-csatornában idén háromszor észleltek halpusztulást, ezért válságkezelési eljárás elindításáról döntött, és kedden válságstábot állított fel. A többi között a szennyvízkibocsátás rendszerszintű szabályozását magukban foglaló intézkedések célja az aranyalga mérgező virágzásának korlátozása.
    

A miniszter komoly figyelmeztető jelnek nevezte a halpusztulás eddig észlelt három esetét. Úgy látta: nagy a kockázata annak, hogy megismétlődik a tavalyi helyzet az Odera folyón, ahol - mint elmondta - jelenleg gyorsan emelkedik a víz hőmérséklete. Az Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása Észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik. A mintegy 40 kilométer hosszú Gliwicei-csatornán a hét végi napokon pusztult el összesen mintegy 820 kilogramm hal. Okaként az illetékes hatóságok az oxigénszint hirtelen csökkenését jelölték meg. Ezért megkezdték a folyam "levegőztetését".
    

Először tavaly július közepén történt halpusztulás az Oderán, ezt követően augusztus végéig összesen 250 tonna haltetemet halásztak ki a folyóból. Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség februári jelentése szerint a vízmérgezést aranyalgák okozták. Ennek az algafajnak az elszaporodásához az Odera magas sótartalma is vezethetett, amely ipari szennyvíz kibocsátása miatt is növekedett a nyári időszakban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com