A leváltott Grindeanu-kabinet miniszterei egymás után vonják vissza lemondásaikat

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román parlament által szerdán leváltott Grindeanu-kabinet több, korábban lemondott minisztere írásban jelezte a kormánynál csütörtökön, hogy meggondolta magát, és mégsem kéri felmentését. A déli órákig már 14 tárcavezető kérvényét iktatták a kabinet főtitkárságán.Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével valamennyi miniszter benyújtotta lemondását, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától.

A - pártvezetés által kizárással fenyegetett - miniszterek lemondatásától azt remélte Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, hogy ezzel a vele szembeszálló, tisztségéhez ragaszkodó Grindeanut is lemondásra kényszeríti. Miután ezt nem sikerült elérnie, okafogyottá vált a miniszterek beáldozása a pártvezetés számára.

A lemondó nyilatkozatok közül Grindeanu egyelőre csak Dragnea két bizalmasának, Carmen Dan belügyminiszternek és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek a lemondását továbbította az elnöki hivatal felé, de Klaus Iohannis államfő még egyetlen minisztert sem mentett fel tisztségéből. Grindeanu a bizalmatlansági indítvány vitája előtt azzal is megpróbált borsot törni a pártelnök orra alá, hogy felmentette tisztségéből a regionális fejlesztési minisztérium 12 második vonalbeli tisztségviselőjét, hogy a tárca - Dragneához hű - vezetője, a még tisztségben lévő Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes ne tudja "politikai célokra" használva hirtelen szétosztani a mindeddig visszatartott csaknem félmilliárd eurónyi fejlesztési alapokat.


Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azzal indokolta a lemondó nyilatkozatok visszavonását, hogy Grindeanu sorra váltja le az államtitkárokat, "nincs már aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcáknál", valamint azzal, hogy a minisztereknek gondoskodniuk kell a központi közigazgatás működőképességéről az új kormány beiktatásáig tartó átmeneti időszakban.


Miután a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását. Az alkotmány szerint a kabinet korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként marad hivatalban a következő kormány beiktatásáig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com