A líbiai nemzeti egységkormány az ország szuverenitásának megsértésével vádolja Franciaországot

Líbia szuverenitásának megsértésével vádolta meg a tripoli nemzeti egységkormány Franciaországot, miután Párizs bejelentette, hogy három katonája vesztette életét "veszélyes felderítő műveletek" közben az észak-afrikai országban.

Francois Hollande francia államfő szerdán közölte, hogy baleset következtében lezuhant egy helikopter, amelyen több francia hírszerző utazott. Azonban egy iszlamista csoport azt állította, hogy az ő fegyveresei lőtték le a helikoptert Bengázitól délre vasárnap.

Francois Hollande

Ez volt az első alkalom, hogy Franciaország hivatalosan elismerte: különleges erői a terepen is jelen vannak az észak-afrikai országban.

Párizs eddig csak azt hozta nyilvánosságra, hogy katonai felderítő repülőgépei pásztázzák Líbiát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet hadállásainak feltérképezése érdekében.

Tripoli szerda este tiltakozott a francia katonai misszió ellen, amelyhez nem adta beleegyezését. Ennek ellenére Líbia továbbra is szívesen fogadja a baráti nemzetek katonai egységeit az Iszlám Állam elleni harcban - jelezte Párizstól magyarázatot követelő közleményében a tripoli kormány. "A támogatásnak azonban a kormány kérésére vagy beleegyezésével kell történnie", mert Líbia szuverenitása "nem alku tárgya" - tette hozzá.

Szerda este több száz felháborodott líbiai tüntetett a francia katonai jelenlét ellen Tripoliban és Miszrátában.

A többi között Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok különleges egységei is jelen vannak az észak-afrikai ország keleti és nyugati részén. A franciák a Halifa Haftar líbiai parancsnokhoz hű erőkkel működnek együtt az ország keleti felében. Haftar elutasítja az ENSZ és a nagyhatalmak támogatását élvező tripoli kormányt.

Moammer el-Kadhafi líbiai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta zavaros a líbiai belpolitikai helyzet. A káoszt kihasználva az IÁ és más szélsőséges csoportok megvetették lábukat az észak-afrikai országban, miközben a nemzetközi támogatást élvező tripoli kormány igyekszik visszaszerezni az ellenőrzést Líbia fölött.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com