A magyar-amerikai katonai együttműködés állandóságát hangsúlyozták a washingtoni magyar nagykövetség konferenciáján

A magyar-amerikai katonai együttműködés állandóságát és a kölcsönösségét hangsúlyozták a washingtoni magyar nagykövetségen Fabriczy Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború magyar huszárezredesének emlékére rendezett panelbeszélgetés magas rangú résztvevői, diplomaták és katonatisztek kedden.A magyar külképviseleten tartott eseményen a nagykövet nevében felszólaló elsőbeosztott, Schmitt Pál Péter különösen fontosnak nevezte, hogy a jelen időszakban a NATO és tagállamai között megmaradjon a szolidaritás szellemisége, és védelmi szövetségnek tartsák meg a szervezetet, aminek része, hogy a NATO-nak ki kell maradnia a keleti szomszédságában, Ukrajnában zajló katonai konfliktusból.

A magyar diplomata kifejezte reményét, hogy a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok a következő időszakban abba az irányba indulnak el, ahol az első Trump-adminisztráció idején voltak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a védelmi és katonai kapcsolatok az elmúlt négy évben is erősek maradtak. Szegő László dandártábornok, katonai attasé arra emlékeztetett, hogy a magyar hadsereg modernizációja 2016-ban kezdődött, a folyamat egy átfogó és nagyszabású fejlesztési program.

Hangsúlyozta, hogy 2023-ban a magyar védelmi kiadások elérték, mostanra pedig meghaladták a NATO-ban előírt GDP-arányos 2 százalékot, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar katonai kiadások több mint 40 százaléka fejlesztési célokra fordítják. Robert Riley, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon Nemzeti Gárda parancsnokának külpolitikai tanácsadója a Magyarország és az ohioi nemzeti gárda között fennálló több évtizedes együttműködést emelte ki, és azt hangoztatta, hogy ez a kapcsolat kölcsönösségre épül, nem egyirányú.

Hozzátette, hogy a két ország között bizonyos időszakokban és egyes témákban lehetnek nézetkülönbségek, de a katonai partnerség Magyarország és Ohio állam között stabil.

Boldizsár Gábor ezredes, a virginai Norfolkban működő NATO-támaszponton szolgáló magyar összekötő az MTI-nek adott nyilatkozatban többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok közeledik függetlensége kikiáltásának 250. évfordulójához, aminek kivívásában a könnyűlovasságnak nagyon fontos szerepe volt. Ennek a megteremtésében vett részt kiképzőként és oktatóként a 300 éve született Fabriczy Kováts Mihály, huszárezredes.

A magyar nagykövetségen tartott eseményen az amerikai külügyminisztérium képviseletében részt vett Sonata Coulter, az amerikai külügyminisztérium európai és euroázsiai térségért felelős helyettes államtitkára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com