A magyar kormány támogatásával felújított és kialakított közösségi házat avattak Gyimesbükkön (2. rész)

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A magyar kormány támogatásával felújított és kialakított közösségi házat avattak fel hétfőn a Székelyföld keleti peremén fekvő Gyimesbükkön, a helyi templom szomszédságában.Az 1920-as években felépített, romos állapotba került egyházi épület teljes felújítását és közösségi házzá való átalakítását a magyar állam 50 millió forinttal támogatta. A hétfői avatón az épületet Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg. Az eseményen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is beszédet mondott.

    
Az államtitkár megköszönte a gyimesi csángóknak a hűséget a hazához, a nemzethez, a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához és a megőrzött hagyományokhoz. Hozzátette: ezt a hűséget próbálta a magyar kormány meghálálni a felújításhoz nyújtott segítséggel. Megjegyezte: a gyimesieknek az lesz a feladatuk, hogy megtöltsék a közösségi házat, és közösséget teremtsenek. Ha ez megtörténik, továbbra is érdemes lesz Magyarországról és a világ minden tájáról eljönni a Gyimesekbe. Az államtitkár kijelentette: számíthatnak Magyarország támogatására azok, akik közösséget teremtő, identitást megőrző létesítményeket hoznak létre Erdélyben.
   

Amint Salamon József gyimesbükki plébános felidézte, az épület "szükségtemplomként" működött, míg 1974 és 1976 között fel nem építették melléje Gyimesbükk központi plébániatemplomát. Korábban csak a település központjától távol, a Tatros folyóba ömlő patakok szűk völgyeiben voltak templomok a településen.
    

A magyar többségű Gyimesbükk Erdély egyik legkeletibb települése. Vasútállomása a Magyarországot Moldvával összekötő vasútvonal egykori magyar határállomása volt. Gyimesbükköt a romániai megyék 1968-as kialakításakor a moldvai Bákó megyéhez csatolták, és elválasztották a Hargita megyéhez besorolt Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok településektől, amelyekkel együtt a Gyimesek néprajzi egységét alkotja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com