A magyar nő a kisfiával Bora Borán rekedt

A válófélben lévő nő, és gyermeke ügyében a fellebbviteli bíróság jóváhagyta az első fokú ítéletet, mert a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság nem tudta eldönteni, hogy Magyarországnak  kizárólagos jogköre van az ügyben.


bora3"A lehető legrosszabb forgatókönyv következett be így, a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a joghatósággal nem is foglalkozott" - mondta a nő apja a Népszavának.

Az eddig is érvényben lévő elsőfokú ítéletet kell gyakorolni, mely szerint az édesanya nem hagyhatja el Polinéziát. A gyereknek az egyik héten az anyjánál, másik héten az apjánál kell lenni. Az apát semmiféle felelősség nem terheli az anyát illetőleg, aki idegen állampolgárként nem vállalhat munkát Francia Polinéziában.

A döntést a nő döbbenten vette tudomásul, és sem Magyarországon élő családja, sem az ügyvéd még nem tudja a kiutat. "Semmilyen jogi védelmem sincsen, nem tudom, hogy valaha hazakerülünk-e innen élve”- mondta elkeseredve Nyíri-Kovács Patrícia a hvg.hu-nak.

(hvg)

 

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com