A média és a politikusok felelősségére figyelmeztet az RMDSZ egy magyarellenes iskolai incidens nyomán

A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).A szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák a besztercei Andrei Muresanu Főgimnáziumban. Előbb csúnya szavakkal illették, majd esernyővel bántották a románul is jól tudó áldozatot. Egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották: zavarta őket a magyar beszéd.

    
Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete által kiadott, az országos szervezet által is aláírt állásfoglalás elítéli a bántalmazók magatartását, és támogatást ígér a kislány szüleinek az ügy iskolai kivizsgálásában. A dokumentum szerzői sajnálatosnak nevezik, hogy 2018 (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma) közeledtével a szórványban is megjelent a magyarellenesség, egy olyan városban, ahol a hétköznapokban jó kapcsolatot ápolnak egymással románok és magyarok. Úgy vélik: ebben a román médiát és a politikum egy részét is felelősség terheli.
    

"Hónapok óta közösségünk ellen hergelik a társadalmat, egyre gyakrabban azt szajkózva, hogy mi, magyarok veszélyforrást jelentünk Romániára nézve. Sajnos, újra és újra bebizonyosodik, hogy a szóbeli agresszió könnyen átléphet fizikai agresszióba, hogy nagy ára van az uszításnak, amelynek előbb-utóbb beláthatatlan következményei is lehetnek" - olvasható az állásfoglalásban.
    

Az RMDSZ felkéri a média és politikum képviselőit, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely eltávolítja egymástól a két közösséget. "Felelős, közbeszédet formáló embereknek nem szabad belemenniük hasonló riogatásokba, hanem a párbeszédet kell sürgetniük" - zárul az RMDSZ állásfoglalása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com