A Moncada ostroma 60 éve történt - HÁTTÉR
Hatvan éve, 1953. július 26-án rohamozták meg Santiago de Cubában a kubai diktatúra ellen lázadó, Fidel Castro vezette forradalmárok a Moncada-laktanyát.
Az akció ugyan kudarcba fulladt, de a karibi szigetországban ezt tekintik a forradalom igazi kezdetének, és fényesebb külsőségek közepette ünneplik, mint Castro és társainak győztes bevonulását Havannába 1959. január 1-jén. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Az egykori spanyol gyarmat, Kuba a 20. század közepén az Egyesült Államok befolyása alatt állt, amerikai kézben volt a cukornád-ültetvények, a cukorgyárak és a bányák nagy része. Az ország élén egymást váltották az amerikai érdekeket kiszolgáló korrupt kormányok és diktátorok.
A legtehetségesebbnek Fulgencio Batista bizonyult, aki 1935-től volt a hadsereg főparancsnoka, majd 1940-ben demokratikus választások révén került az elnöki székbe. Bár ügyelt saját gyarapodására is, hatékonyan vitte az ügyeket, ráadásul négyéves mandátumának letöltése után - szokatlan módon - visszavonult, és Floridában élvezte vagyonát.
Amikor 1952-ben puccsal tért vissza a hatalomba, a tönk szélére került Kubában viszonylagos népszerűség övezte. A hozzá fűzött remények azonban gyorsan szétfoszlottak: Batista immár korrupt, véreskezű zsarnoknak bizonyult, aki feloszlatta a parlamentet, törölte a választásokat, betiltotta a pártokat és szégyentelenül tömte zsebét.
A diákság és az értelmiség tüntetésekkel, a munkásság sztrájkokkal tiltakozott, amire a terror erősödése volt a válasz.
A diktatúra elleni fegyveres harc szervezéséhez egy fiatal ügyvéd, Fidel Castro kezdett hozzá testvérével és néhány barátjával. A maroknyi fiatal azt tervezte, hogy katonai egyenruhába öltözve, konvojban jutnak be az ország második legnagyobb erődjébe, a sziget keleti részén fekvő Santiago de Cuba melletti Moncadába, amelyet elfoglalnak, egy kisebb csoport pedig a közeli Bayamóban foglal el egy laktanyát.
Az itt tárolt fegyverek megszerzése után visszavonulnak a hegyekbe és gerillaháborút kezdenek, amelyhez reményeik szerint hamarosan tömegek csatlakoznak. A 138 támadó külön-külön utazott Santiagóba, ahol 1953. július 26-án hajnalban egy farmon gyülekeztek. Azért választották ezt az időpontot, mert előző nap zajlottak a környék védőszentjének ünnepségei, és arra számítottak, hogy a katonák ébersége lankad, de bíztak a meglepetés erejében is.
Az akció azonban - a gondos tervezés ellenére - az első pillanattól fiaskónak bizonyult. A konvoj egyik autója defektet kapott, kettő eltévedt Santiago utcáin, ráadásul az egyik vitte a komolyabb fegyvereket. A kapuőrséget még sikerült lefegyverezniük, de egy őrjárat észrevette őket, és még azelőtt riadót fújt, hogy a támadók az épületekig eljutottak volna.
A tízszeres túlerőben lévő katonák rövid idő alatt felülkerekedtek az elavult kézifegyverekkel tüzelő támadókon, így Castro elrendelte a visszavonulást. Kudarcba fulladt a bayamói támadás is. Mivel az akcióban két tucatnyi katona meghalt, bosszúszomjas társaik az elfogott támadókat megkínozták, majd a helyszínen kivégezték. Összesen 61-en vesztették így életüket. A Sierra Maestrába menekült Castróra és néhány társára egy őrmester akadt rá öt nappal később, aki az azonnali felkoncolást elrendelő parancs ellenére "csak" letartóztatta őket.
Batista látványos pert akart, így a Moncada támadóinak 1953. szeptember 21-én kezdődött tárgyalására a közönséget és az újságírókat is beengedték. Ez hatalmas hibának bizonyult: Fidel Castro, aki ügyvéd lévén maga látta el védelmét, október 16-án hatalmas védőbeszédet mondott, amely a híres "A történelem fel fog oldozni" szavakkal zárult. Castro már akkor sem tagadta meg önmagát, öt órán keresztül szónokolt.
A bíróság persze nem mentette fel, tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Batista 1955-ben elkövette második végzetes hibáját, amikor a közvélemény nyomására szabadon engedte Castrót, aki társaival Mexikóba távozott. Itt szervezkedtek tovább, majd 1956. november 25-én a Granma nevű vitorlás hajó fedélzetén újfent nekivágtak Kuba felszabadításának.
A december 2-án partra szálló csoportot árulás révén három nap múlva meglepték a hadsereg erői, az összecsapás után csak 12-en maradtak életben. A túlélők, köztük Fidel, testvére, Raúl és Ernesto (Che) Guevara a Sierra Maestra hegyeiben szerveztek gerillamozgalmat a gyűlölt Batista-rezsim ellen. Az egyre növekvő "felkelő hadsereg" sorra aratta a győzelmeket, Batista 1958. december 31-én elmenekült, 1959. január 1-jén Che Guevara, majd Fidel Castro egységei is bevonultak Havannába.
A Moncada-laktanyát a forradalom győzelmét követően iskolává alakították át, falain mementóként meghagyták a lövedékek becsapódásának helyeit, a Santiagóba vezető műút mentén pedig emlékművet állítottak az akkori támadás minden egyes halottjának.
MTI
Az akció ugyan kudarcba fulladt, de a karibi szigetországban ezt tekintik a forradalom igazi kezdetének, és fényesebb külsőségek közepette ünneplik, mint Castro és társainak győztes bevonulását Havannába 1959. január 1-jén. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:Az egykori spanyol gyarmat, Kuba a 20. század közepén az Egyesült Államok befolyása alatt állt, amerikai kézben volt a cukornád-ültetvények, a cukorgyárak és a bányák nagy része. Az ország élén egymást váltották az amerikai érdekeket kiszolgáló korrupt kormányok és diktátorok.
A legtehetségesebbnek Fulgencio Batista bizonyult, aki 1935-től volt a hadsereg főparancsnoka, majd 1940-ben demokratikus választások révén került az elnöki székbe. Bár ügyelt saját gyarapodására is, hatékonyan vitte az ügyeket, ráadásul négyéves mandátumának letöltése után - szokatlan módon - visszavonult, és Floridában élvezte vagyonát.
Amikor 1952-ben puccsal tért vissza a hatalomba, a tönk szélére került Kubában viszonylagos népszerűség övezte. A hozzá fűzött remények azonban gyorsan szétfoszlottak: Batista immár korrupt, véreskezű zsarnoknak bizonyult, aki feloszlatta a parlamentet, törölte a választásokat, betiltotta a pártokat és szégyentelenül tömte zsebét.
A diákság és az értelmiség tüntetésekkel, a munkásság sztrájkokkal tiltakozott, amire a terror erősödése volt a válasz.
A diktatúra elleni fegyveres harc szervezéséhez egy fiatal ügyvéd, Fidel Castro kezdett hozzá testvérével és néhány barátjával. A maroknyi fiatal azt tervezte, hogy katonai egyenruhába öltözve, konvojban jutnak be az ország második legnagyobb erődjébe, a sziget keleti részén fekvő Santiago de Cuba melletti Moncadába, amelyet elfoglalnak, egy kisebb csoport pedig a közeli Bayamóban foglal el egy laktanyát.
Az itt tárolt fegyverek megszerzése után visszavonulnak a hegyekbe és gerillaháborút kezdenek, amelyhez reményeik szerint hamarosan tömegek csatlakoznak. A 138 támadó külön-külön utazott Santiagóba, ahol 1953. július 26-án hajnalban egy farmon gyülekeztek. Azért választották ezt az időpontot, mert előző nap zajlottak a környék védőszentjének ünnepségei, és arra számítottak, hogy a katonák ébersége lankad, de bíztak a meglepetés erejében is.
Az akció azonban - a gondos tervezés ellenére - az első pillanattól fiaskónak bizonyult. A konvoj egyik autója defektet kapott, kettő eltévedt Santiago utcáin, ráadásul az egyik vitte a komolyabb fegyvereket. A kapuőrséget még sikerült lefegyverezniük, de egy őrjárat észrevette őket, és még azelőtt riadót fújt, hogy a támadók az épületekig eljutottak volna.
A tízszeres túlerőben lévő katonák rövid idő alatt felülkerekedtek az elavult kézifegyverekkel tüzelő támadókon, így Castro elrendelte a visszavonulást. Kudarcba fulladt a bayamói támadás is. Mivel az akcióban két tucatnyi katona meghalt, bosszúszomjas társaik az elfogott támadókat megkínozták, majd a helyszínen kivégezték. Összesen 61-en vesztették így életüket. A Sierra Maestrába menekült Castróra és néhány társára egy őrmester akadt rá öt nappal később, aki az azonnali felkoncolást elrendelő parancs ellenére "csak" letartóztatta őket.
Batista látványos pert akart, így a Moncada támadóinak 1953. szeptember 21-én kezdődött tárgyalására a közönséget és az újságírókat is beengedték. Ez hatalmas hibának bizonyult: Fidel Castro, aki ügyvéd lévén maga látta el védelmét, október 16-án hatalmas védőbeszédet mondott, amely a híres "A történelem fel fog oldozni" szavakkal zárult. Castro már akkor sem tagadta meg önmagát, öt órán keresztül szónokolt.
A bíróság persze nem mentette fel, tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Batista 1955-ben elkövette második végzetes hibáját, amikor a közvélemény nyomására szabadon engedte Castrót, aki társaival Mexikóba távozott. Itt szervezkedtek tovább, majd 1956. november 25-én a Granma nevű vitorlás hajó fedélzetén újfent nekivágtak Kuba felszabadításának.
A december 2-án partra szálló csoportot árulás révén három nap múlva meglepték a hadsereg erői, az összecsapás után csak 12-en maradtak életben. A túlélők, köztük Fidel, testvére, Raúl és Ernesto (Che) Guevara a Sierra Maestra hegyeiben szerveztek gerillamozgalmat a gyűlölt Batista-rezsim ellen. Az egyre növekvő "felkelő hadsereg" sorra aratta a győzelmeket, Batista 1958. december 31-én elmenekült, 1959. január 1-jén Che Guevara, majd Fidel Castro egységei is bevonultak Havannába.
A Moncada-laktanyát a forradalom győzelmét követően iskolává alakították át, falain mementóként meghagyták a lövedékek becsapódásának helyeit, a Santiagóba vezető műút mentén pedig emlékművet állítottak az akkori támadás minden egyes halottjának.
MTI
Hozzászólások