A Montenegróval és Szerbiával fennálló viták lezárására szólított fel Biden Koszovóban

A Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezésére, a Montenegróval fennálló határvita lezárására, valamint a koszovói szerb önkormányzatok közösségének megalakítására szólította fel a koszovói politikusokat szerdai pristinai látogatása során Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke, és hozzátette, hogy ellenkező esetben a kis balkáni ország elveszítheti az Egyesült Államok támogatását.

Biden Isa Mustafa miniszterelnökkel és Hashim Thaci köztársasági elnökkel találkozott, és az utóbbival rendezett közös sajtótájékoztatóján tért ki a vitás ügyek lezárásának fontosságára, illetve ezek elmulasztásának következményeire- számolt be honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.

ks

Joe Biden megfogalmazása szerint a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációja szempontjából fontos. Kiemelte, hogy a megállapodásokat be kell tartani, reformintézkedésekre van szükség, a nehéz döntések azonban meghozzák gyümölcsüket is.

Mint fogalmazott, tisztában van azzal, hogy a háború okozta sebek még frissek, ám a megbékélésre szükség van, hogy a felek a közös jövő felé tudjanak haladni, és minden állampolgárnak egyenlő jogai legyenek.

Az alelnök ugyanakkor arról is biztosította a koszovói politikusokat, hogy országa mellettük áll, továbbra is támogatják Pristinát, mert erős Koszovóra van szükség, amely az Európai Unió teljes jogú tagja lehet. Hozzátette: az Egyesült Államok eddig több mint kétmilliárd dollárral támogatta a balkáni országot. A koszovói vezetők kijelentették: folytatni kívánják a tárgyalásokat Szerbiával.

Hashim Thaci államfő úgy fogalmazott: az utóbbi években országa megerősödött, és már nem az a hely, amelyért húsz évvel ezelőtt harcoltak. Emlékeztetett arra, hogy abban az időben, amikor Szerbia Koszovó "elpusztításán" tevékenykedett, Joe Biden - akkor még szenátorként - Koszovó "hangjává" vált. Az államfő ígéretet tett arra, hogy a Montenegróval kötött határegyezményt a parlament hamarosan megszavazza, és megalakulhat a koszovói szerb kisebbségi önkormányzatok közössége is.

Joe Biden koszovói látogatásának személyes vonatkozása is van. Fiáról, a tavaly elhunyt Beau Bidenről neveztek el egy útszakaszt az országban. Beau Biden az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktust követően Koszovóban dolgozott, ahol a helyi ügyészeket és bírákat képezte ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) folytatandő munkára. Koszovóban nem ritka, hogy amerikai politikusokról nevezzenek el utcákat, Bill Clinton és George W. Bush egykori elnökök nevét is sugárút viseli Pristinában.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com