A muszlim hagyományőrző arab Raám párt visszatér az izraeli kormánykoalícióba

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A muzulmán hagyományőrző arab Raám párt visszatér az izraeli kormánykoalícióba - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.A párt vezetője, Manszúr Abbász az izraeli parlamentben, a kneszetben tartott, s a yneten közvetített sajtótájékoztatóján bejelentette döntését, miszerint feloldják koalíciós tagságuk időleges befagyasztását, és visszatérnek a kormányzásba, amely jelenleg velük együtt a 120 tagú kneszet hatvan képviselőjével rendelkezik.
    

"A Raám párt a józan hangot képviseli nem csak az arab, hanem az egész izraeli társadalomban, az egész lakosságban Izraelben, folytatjuk a politikai együttműködést az arab nemzetiségű izraeli polgárok javára" - jelentette be Abbász pártja visszatérését a koalícióba. "Ez a közösség évtizedek óta számos bajtól szenved, erőszak és bűnözés, lakhatási nehézségek, gazdasági és társadalmi, szociális gondok, el nem ismert települések, 140 ezer polgár helyhatósági szolgáltatások nélkül él.


Ezért a Raám úgy döntött, hogy vállalja a felelősséget, és együtt társainkkal, négy választási forduló után megtettük, amit ránk szabott a politikai rendszer, s döntéseket hoztunk a megoldás érdekében" - emlékeztetett az arab párt vezetője a sokszínű, bal, és jobboldali, valamint centrista és egy arab párt alkotta közös kormányzat megszületésének körülményeire.
    

"Az Al-Aksza-mecsetnél történtek után, az imádkozók elleni aránytalan erőszak alkalmazása miatt befagyasztottuk parlamenti tevékenységünket. Azóta tárgyaltunk koalíciós partnereinkkel, és egyezségre jutottunk, hogy mindannyiunk, s nem csak az arab közösség javára újabb esélyt adunk, hogy megtegyük kötelességünket a koalíciós megállapodásoknak megfelelően, s elvárjuk a kormánytól, hogy szintén teljesítse vállalásait" - tette hozzá.
    

A bejelentés után az ellenzéki jobboldali Likud párt visszavonta a kneszet feloszlatását szorgalmazó indítványát. A Likudnak 61 képviselő támogatására lenne szüksége ahhoz, hogy benyújtsa, és sikeresen megszavaztassa szerdára ígért indítványát a kormány ellen, melynek nyomán ismét kiírnák a választásokat Izraelben. A helyi törvények szerint ha elbukik a kneszet feloszlatását kérő, szavazásra bocsájtott bizalmatlansági indítvány, akkor a következő fél évben nem lehet újra voksolni ebben a kérdésben.
   

"Az ellenzéki blokk behúzta fülét-farkát, visszavonta indítványát. Értik, hogy nincs többségük sem a knesszetben, sem a közvéleményben. Türelemre intem a kételkedőket, a kormány erős és működőképes. A koalíció továbbra is jelen lesz a kneszetben, és keményen dolgozik a teljes izraeli társadalomért" - mondta a centrista Jes Atíd párthoz tartozó Boaz Toporovszki, a koalíció új elnöke.
    

A tavalyi választási eredmények alapján a koalíció pártjainak 62 képviselője lenne a parlamentben, azonban a Naftali Bennett kormányfő Jobbra (Jamína) nevű pártjának két képviselője bejelentette hogy nem támogatja a koalíciót. Egyikük a kormány megalakulása óta a kabinet ellen szavazott, és ezért a közelmúltban kizárták a Jamína frakciójából, másikuk, a koalíció korábbi elnöke pedig néhány hete, a kneszet tavaszi szünetében jelentette be, hogy nem fog a kormánnyal szavazni. Ekkor csökkent hatvanra a kormánypárti honatyák száma a 120 tagú izraeli parlamentben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com