A Muzulmán Testvériségnek szállító fegyverkereskedőket fogtak el Boszniában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Öt férfit tartóztattak le csütörtökön a boszniai Szerb Köztársaságban, Bosznia-Hercegovina főként szerbek lakta részében, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fegyvereket csempésztek Svédországba - jelentette a boszniai sajtó pénteken.gunA boszniai Szerb Köztársaság rendőrsége pénteken megerősítette, hogy az elfogottakat illegális fegyverkereskedelemmel gyanúsítják. Nem hivatalos információk szerint a csempészek Svédországban a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezet tagjainak adták el a fegyvereket.

A Wolf RS fedőnevű akció keretében egy héttel korábban Svédországban is őrizetbe vettek egy boszniai származású férfit, két másik után pedig még nyomoznak. A rendőrség hét helyet vizsgált át, és jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert foglalt le.

A Vecernje Novosti című szerb napilapnak Dzevad Galijasevic terrorelhárítási szakértő elmondta, hogy a Muzulmán Testvériség az egyik legnagyobb felvásárló a feketepiacon. A szervezet majdnem száz éve létezik, és Bosznia-Hercegovinában is mintegy hetven éve jelen van az egyik ága, az Ifjú Muszlimok (Mladi muslimani) nevű szervezet, amelynek még Alija Izetbegovic, Bosznia-Hercegovina első elnöke is a tagja volt. A szervezet eredetileg az iszlám értékek hirdetését és a muszlim lakosság támogatását tűzte ki célul.

A Muzulmán Testvériség elleni egyik legnagyobb akcióra a térségben 1983-ban került sor, amikor mintegy húsz tagjukat tartóztatták le, mert az akkori Jugoszlávia kommunista rendszerének megdöntését tervezték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com