A NATO érdeklődését Nyugat-Ukrajna felkeltette

Az egykori titkosszolgálati ember Oleg Razumovszkij a Novij region internetes hírportálon írt egy olyan cikket, amely a felkeltette a magyar, szlovák,és lengyel sajtóorgánumok érdeklődését.

Oleg Razumovszkij szerint az USA előre nem tervezett csapást mérhet Oroszországra, hogy ezzel Kárpátalja önállóságát kezdeményezze Baloga Viktor vezetésével. Róla annyit érdemes tudni, hogy Viktor Juscsenko hivatalának egykori vezetője volt.

k

Razumovszkij megjósolja Ukrajna kettészakadását, és annak a gázvezetéknek a totális ellenőrzését Amerika által, amely Európába érkezik.

Egy nagyon fontos, és autentikus orosz ember véleményét kérték ki a zajlódó eseményekkel kapcsolatban, a Stratégiai Kutatások Orosz Intézetének elemzőjét.

Nato kerekasztal

"Egyetértek azokkal, akik úgy gondolják, hogy Razumovszkij cikke az ukrán nacionalisták akaratát tükrözi, akik Ukrajna szétválasztásáról álmodoznak és arról, hogy az ország nyugati részét a Nyugathoz csatolják. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a cikk a NATO „nyitott ajtók politikájának” is a visszhangja. A NATO Ukrajnát és Grúziát, mint új jelölteket tartja számon. Az a helyzet, hogy a NATO-t érdekli Ukrajna, hiszen elhelyezhetné rakétaellenes rendszereit.

Az USA ugyanis nem mondott le arról, hogy rakétavédelmi rendszereket helyezzen el Lengyelország és Románia területén. Úgy látszik, hogy a NATO stratégáinak nem elég a jelenlegi mennyiségű rakétavédelmi rendszer, ezért Ukrajnában is szükség van rá. Ezt az iráni rakétafenyegetettséggel magyarázzák. Valójában azonban ezeket a rendszereket Oroszország ellen irányulnak. Ukrajna nyugati része érdekli a NATO-t valamint bizonyos európai országokat, hogy biztosítsák Moldova integrációját a nyugati katonai szövetségbe, valamint, hogy a Dnyeszter menti területet is csatolják a nyugati országokhoz.

A Razumszkij által írt cikkhez hasonlóak gyakran jelennek meg. Ezek provokatívak, én azt is mondanám, hogy arrogánsak. Különösen, amikor fenyegetéseket tartalmaz szuverén államok számára. Amennyire én ismerem az ukrán alkotmányt, az ország szuverenitása, területi egysége az ukrán néphez és annak vezetőihez tartozik. Semmiféle szétválasztás sem fog támogatásra találni a jelenlegi ukrán politikai-katonai vezetésben" – nyilatkozta Vlagyimir Kozina a Stratégiai Kutatások Orosz Intézetének elemzője.

(Oroszország hangja)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com