A német autósok támogatást kaphatnak a tankoláshoz

Nagyszabású segélycsomagot tervez a német kormány az Ukrajna elleni orosz invázió miatt meglódult energiaárak hatásainak ellensúlyozására, az autósok támogatásáról napokon belül döntést hozhatnak egy hétfői lapértesülés szerint.A pénzügyminisztérium elképzelése szerint az üzemanyagárak emelkedését egy átmeneti állami kedvezménnyel kellene ellensúlyozni, úgy, hogy a töltőállomás kasszájánál a kedvezmény értékével csökkentik a tankolásért kiállított számla végösszegét, és az állam pótolja a különbözetet az állomás üzemeltetőjének. A kedvezmény mértékéről és a rendszer bevezetéséről már a héten dönthetnek - írta a Bild című lap.
    

A liberálisok (FDP) - a legkisebb kormánypárt - elnöke, Christian Lindner vezette pénzügyminisztériumban a egyebek mellett egy hitelprogram elindítását is tervezik az Oroszország elleni szankciókat leginkább megszenvedő vállalkozások megsegítésére. A tervek között szerepel a kieső bér egy részének közpénzből finanszírozott pótlására épülő rövidített munkaidő intézményének kiterjesztése és az ingázók munkába járási költségtérítésének emelése is.
    

A terület másik szakminisztériuma, a gazdasági és klímavédelmi tárca vezetője a háztartások átfogó támogatását ígérte egy hétfői nyilatkozatában. Robert Habeck kiemelte, hogy a drágulás sokakat nyomaszt, de a fűtés, az áram és az üzemanyag szélsőségesen magas költsége elsősorban a háztartásokat, a családokat terheli, és minél alacsonyabb a jövedelmük, annál inkább. Ezért a koalíciós pártok - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az FDP - "gyors és konstruktív" munkával összeállítanak nekik egy támogatási csomagot.
    

Három szempontot kell érvényesíteni. Először is azonnali könnyítéseket kell biztosítani a családoknak az áram, a fűtés és a közlekedés területén. A második szempont az energiahatékonyság erősítése és a fogyasztás csökkentése a többi között a gázfűtéses rendszerek cseréjének támogatásával. A harmadik pedig a leginkább hatékony energetikai megoldások terjesztése piaci alapú ösztönzőkkel - fejtette ki a Zöldek politikusa az ARD országos köztelevízió hírportálján idézett nyilatkozatában.
    

A gazdasági tárca számítása szerint egy nem korszerűsített családi ház fűtési költsége éves szinten 2000 euróval (770 ezer forint) emelkedett az ukrajnai háború következtében. Rendkívüli mértékben drágult az üzemanyag is. A legnagyobb német autós érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub vasárnapi összesítése szerint a dízel literenként átlagosan 2,15 euróba, a Super-E10 prémium benzinfajta literenként 2,10 euróba kerül. A 2 euró feletti ár minden korábbinál magasabb, és szélsőséges drágulás éves összehasonlításban; 2021 márciusában a dízelért átlagosan 1,31 eurót, a Super-E10 benzinért 1,45 eurót kértek literenként a németországi kutaknál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com