A német CDU-ban erősödik az ellenállás az ENSZ migrációs csomagjával szemben

Erősödik az ellenállás a Német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) az ENSZ globális migrációs csomagjával szemben, ezúttal a párt parlamenti (Bundestag-) képviselőinek egy csoportja bírálja a tervezett megállapodást - írta kedden a Die Welt című német lap.Németországnak nem szabad csatlakoznia a megállapodáshoz, mert a jelenlegi formájában sok kérdést nyitva hagy, és nem választja szét egymástól a menekültügyi migrációt és a gazdasági bevándorlást - mondta a Die Weltnek a csoport vezetője, Marian Wendt.

    
Hangsúlyozta, hogy tárgyilagos vitát kell folytatni a csomagról, mert csak így lehet megakadályozni, hogy továbbra is "valótlanságokat állító jobboldali populisták legyenek a hangadók" - tette hozzá a CDU politikusa. A megállapodásról a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának keddi ülésén tárgyalnak.

Az ügyet a frakció új vezetője, Ralph Brinkhaus emelte napirendre, miután többen kifogásolták a csomagot és a kormány magatartását.
   

Fenntartásait hangoztatta mások mellett a CDU egyik elnökjelöltje, Jens Spahn, aki egy hét végi interjúban sürgette, hogy ne csak a kormány foglalkozzék az üggyel, hanem a CDU/CSU Bundestag-frakciója is. A Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte: csak olyan megállapodásról lehet szó, amelynek révén "Németország megőrzi szuverenitását a migráció irányításában és korlátozásában".
    

Michael Kretschmer, Szászország tartomány CDU-s miniszterelnöke ugyancsak a napokban egy lapinterjúban felelőtlennek nevezte a kormány hozzáállását. Mint mondta, "populisták tiltakozási hullámot tudtak elindítani hamis állításokkal, mert nincs nyilvános vita erről a nemzetközi megállapodásról". "Hogyan lehet ennyire technokrata módon eljárni egy ilyen érzékeny ügyben?" - fogalmazott a tartományi kormányfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt interjúban.
    

Hozzátette: a szövetségi kormánynak éppen azt kellene megtanulnia a 2015-ös menekültválságból, hogy a migráció ügyében "a lehető legnagyobb átláthatóságra, információra és vitára van szükség a parlamentben és a nyilvánosságban". A megállapodást a Bundestag pártjai közül csak a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) utasítja el egységesen. A szövetségi kormány menekült-, és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító ellenzéki párt társelnöke, Jörg Meuthen szerint ENSZ globális migrációs csomagja "áttelepítési program a szegénység elől menekülő gazdasági bevándorlók számára", ezért Németországnak nem szabad csatlakoznia.
    

A Bundestag csütörtökön az AfD kezdeményezésére vitát tart a csomagról. A kormány álláspontja szerint a megállapodás Németország érdekében áll, mert legfőbb célja az illegális migráció visszaszorítása. A kormány részéről azt is hangsúlyozzák, hogy a csomag csupán egy politikai szándéknyilatkozat és nem nemzetközi szerződés. Ezért nem is teremt jogi kötelezettségeket és nem érinti a csatlakozó országok nemzeti szuverenitását.
    

Az egyezményt - hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról -  decemberben fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján. Az elfogadás folyamatából kilépett az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország és Ausztria, és a távozást mérlegeli a többi között Lengyelország.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com