A német kormánypártok megegyeztek a képzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről

Megegyeztek a német kormánypártok kedden az Európai Unión kívülről származó szakképzett munkavállalók bevándorlását szabályozó törvény alapelveiről.A koalíciós egyeztető tanácsban hétfő estétől kedd reggelig folytatott tárgyaláson kidolgozott koncepció szerint a diplomával vagy szakképesítéssel rendelkező, EU-n kívüli munkavállalók letelepedhetnek Németországban, ha rendelkeznek munkaszerződéssel, és a képesítésüknek megfelelő valamennyi szakmában dolgozhatnak.

    
Eddig csak az úgynevezett hiányszakmákra vonatkozott a szabad bevándorlás, csak azokon a területeken helyezkedhettek el korlátozás nélkül az EU-s állampolgársággal nem rendelkező külföldiek, amelyekben súlyos munkaerőhiány van. Jelenleg 61 ilyen szakmát tartanak számon.

Az új terv alapján ezt a korlátozást megszüntetik.
    

Megszüntetik a hazai munkavállalókat előnyben részesítő úgynevezett elsőbbségi vizsgálatot is, vagyis nem kell majd egy állás betöltésénél megvizsgálni, hogy a külföldi jelentkezők helyett van-e alkalmas német munkavállaló. Azonban ezt az eljárást nem vezetik ki, hanem csak felfüggesztik, és a hazai munkavállalók védelmében bármikor újra be lehet majd vezetni.
    

A legfőbb új elemek közé tartozik, hogy hat hónapra akkor is kiadják a tartózkodási engedélyt, ha a munkavállalónak nincs szerződése, hanem állást akar keresni. Ez a lehetőség eddig csak a diplomások előtt állt nyitva. A munkakeresésre szolgáló tartózkodási engedély kiadásának feltétele, hogy az álláskereső a németországi tartózkodása alatt közpénzből finanszírozott támogatás nélkül ellátja magát. Egy korábbi tervezetben szerepelt, hogy a munkakereső bevándorló az álláskeresés ideje alatt dolgozhat a tanult szakmáján kívül, hogy biztosítsa megélhetését. Ez az elképzelés végül nem került bele a megállapodásba.
    

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyomására elfogadták az úgynevezett sávváltás elvét. Ez azt jelenti, hogy lehetőséget adnak az elutasított, de dolgozó és a társadalomba jól beilleszkedett menedékkérőknek arra, hogy a  menekültügyi rendszerből a képzett munkavállalók bevándorlását szabályozó rendszerbe átlépve szerezzenek engedélyt a letelepedésre.
    

Az SPD által bevezetett elnevezés, a sávváltás nem szerepel a megállapodásnak a német sajtóhoz eljutott összefoglalójában, helyette az áll a szövegben, hogy "világos feltételeket" vezetnek be mindazon elutasított menedékkérők helyzetének rendezésére, akik önállóan, "munkavégzéssel biztosítják létfenntartásukat és jól beilleszkedtek".
    

A megállapodás további részleteit kedden nap közben ismertetik. Az SPD az ezredforduló óta sürgeti, hogy Németország ne csupán szemlélje, hanem a munkaerőpiaci szükségletek alapján irányítsa az EU-n kívülről érkező bevándorlást egy kanadai mintájú pontrendszer segítségével. Az ügy annak hatására került elő ismét, hogy már a 2015-ös menekülthullám előtt, 2012-től kezdve évről évre új történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlás, és Németország így az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország lett a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com