A német külügyminiszter Washingtonban eszmecserét folytatott az amerikai alelnökkel és a külügyminiszterrel

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Sigmar Gabriel német külügyminiszter csütörtökön Washingtonban megbeszélést folytatott Mike Pence alelnökkel és Rex Tillerson külügyminiszterrel, s mint utána hangsúlyozta: sok területen van közöttük egyetértés. A német külügyminiszter az első magasrangú német politikus, aki az új amerikai adminisztráció vezető politikusaival tárgyal. A Pence alelnökkel és Tillerson külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után úgy nyilatkozott: "rendkívül elégedett, mert egy sor kérdésben egyetértettünk".

Igaz - mint kifejtette -, azokról a lényeges kérdésekről, amelyekben jelentős nézetkülönbség van Berlin és Washington között, nem esett szó.

A migrációs problémáról, az Európai Unióval kapcsolatos ügyekről, Ukrajnáról és Oroszország helyéről és szerepéről a megbeszéléseken csak Sigmar Gabriel fejtette ki véleményét. A német miniszter elmondása szerint mind az amerikai alelnök, mind az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak érdeke Európa erősítése. Pence alelnök februárban részt is vesz a hagyományos müncheni biztonságpolitikai konferencián. 

Gabriel újságíróknak elmondta, hogy a megbeszéléseken felvetette a szabadkereskedelem ügyét, kifejtve, hogy a szabad és korrekt kereskedelem híve, bírálta Trump elnök tervezett kereskedelempolitikai intézkedéseit és kifejtette azt is, hogy Európai Unió Oroszország ellen hozott szankcióinak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg nem történik érdemleges lépés a minszki egyezmény előírásainak betartásában. "Senki nem mondott ellent nekem" - hangsúlyozta Gabriel. Leszögezte továbbá, hogy síkra szállt az erős transzatlanti partnerség mellett, mert szerinte "kulturálisan és politikailag sincs még egy olyan régió, amely oly közel állna egymáshoz, mint Németország, az Egyesült Államok és az Európai Unió.

A megbeszélésekről közleményt adott ki a Fehér Ház is, amely a politikusok NATO-ról tett megjegyzéseit emelte ki, s azt hangsúlyozta, hogy valamennyi NATO-tagországnak teljesítenie kell a szövetség iránti pénzügyi kötelezettségeit. A közlemény szól arról is, hogy az észak-atlanti szövetségnek alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, hogy érdemben tudjon szemebszállni az erőszakos szélsőségességgel és a terrorizmussal. 

A közleményben a Fehér Ház tudatja: Mike Pence alelnök február végén Brüsszelbe utazik, és az Egyesült Államok európai szövetségeseivel és NATO-partnereivel megvitatja majd, hogyan lehet mélyíteni és erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com