A németek alig negyede támogatja az Oroszország elleni EU-s szankciókat

Németországban a lakosság alig negyede támogatja az Oroszország ellen az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt elrendelt európai uniós (EU-) szankciókat - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.A YouGov közvélemény-kutató társaság azzal kapcsolatban készített felmérést, hogy a következő hetekben helyi törvényhozási (Landtag-) választást tartanak három keleti, az egykori NDK területén fekvő tartományban, és az Oroszország elleni szankciók ügye a választási kampány egyik témája.

    
A YouGov kimutatta, hogy Németország egészét tekintve a lakosság csupán 23 százaléka támogatja az ukrajnai válság miatt hozott büntetőintézkedések változatlan fenntartását. A többség változást sürget, 21 százalék szerint a szankciók azonnali visszavonása lenne a legjobb megoldás, további 32 százalék pedig a szankciók fokozatos visszavonását pártolja.
    

A keleti tartományokban az országos átlag alatti a szankciók politikájának támogatottsága. Brandenburgban és Szászországban - ahol szeptember 1-jén lesz Landtag-választás - mindössze 11, illetve 12 százalék támogatja a büntetőintézkedések fenntartását, Türingiában pedig - ahol október 27-én tartják a tartományi választást - 21 százalék.
    

Michael Kretschmer szászországi tartományi miniszterelnök nyíltan sürgeti is a szankciók visszavonását, szembeszegülve pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a szövetségi kormány álláspontjával, amely szerint a szankciók addig maradnak érvényben, ameddig elrendelésük okai meg nem szűnnek. "Oroszország stratégiai szempontból fontos partner, és a jobb kapcsolatokhoz szükségünk van a szankciók beszüntetésére" - húzta alá a politikus, miután júniusban Szentpéterváron megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
    

Az EU 2014 júliusában döntött arról, hogy Ukrajna destabilizálása miatt szankciókat vezet be Oroszország ellen. Az indoklás szerint Moszkva a nemzetközi jogot megsértve csatolta el a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat Ukrajna keleti részén. A büntetőintézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.
    

A szankciók hatályát legutóbb júniusban hosszabbították meg, újabb hat hónappal, 2020. január 31-éig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com