A németek több mint kétharmada spórol a fűtéssel

A németországi háztartások több mint kétharmada kevesebbet fűt az idén, mint tavaly - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.A YouGov közvélemény-kutató reprezentatív vizsgálata szerint a németek nagy többsége megfogadta a szövetségi kormány tanácsát, és igyekszik takarékosabban fűteni; bő kétharmaduk, 68 százalékuk fűti az otthonát kevésbé, mint egy évvel korábban. Minden második német háztartás sokkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző fűtési szezonban, és minden tizedikben egészen november végéig kivártak a fűtés beindításával.
    

A többség - 56 százalék - azért fűt kevésbé, hogy pénzt takarítson meg, 20 százalék a szokásosnál kevésbé hideg időjárás miatt, 15 százalék pedig azért, hogy hozzájáruljon az energiaellátás biztonságához, és csupán 6 százalék mindazok aránya, akik az éghajlatváltozás ellen szeretnének tenni a fűtés visszafogásával. Németországban a földgáz az első számú energiahordozó a lakások fűtésében. A nagyjából 40 millió otthon csaknem felét, 49 százalékát fűtik gázzal, és a lakások 14 százalékát ellátó távhőszolgáltatók nagy része is földgázzal működteti erőműveit.
    

Az utóbbi évtizedekben Oroszország volt a legnagyobb földgázszállító, Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Ez Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt megváltozott, mert Moszkva fokozatosan visszafogta, majd nyár végén leállította vezetékes szállításait, holott a háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt európai uniós szankciók nem érintik a földgázkereskedelmet.
    

A két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból. A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első - wilhelmshaveni - terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják.
    

A szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni. A hatóság legutóbbi, hétfői  jelentése szerint "a németországi gázellátás stabil" és "az ellátás biztonsága továbbra is garantált", a földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 96,98 százalékos, de a téli gázhiány elkerüléséhez szigorú takarékoskodás, a fogyasztás lehetőleg 20 százalékot elérő csökkentése is szükséges.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com