A németek többsége támogatná a kötelező oltást

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Németországban a lakosság többsége támogatná, ha kötelezővé tennék az új típusú koronavírus okozta betegségtől védő oltást - mutatta ki egy felmérés, amelyről pénteken számoltak be hírportálok.Az ARD országos köztelevízió Deutschlandtrend nevű felméréssorozatának új adatai szerint az augusztusi 46 százalékról 57 százalékra emelkedett az oltási kötelezettséget támogatók aránya, az ellenzőké pedig 50 százalékról 39 százalékra süllyedt. A legnagyobb mértékben - 71 százalékos, illetve 73 százalékos arányban - a két legnagyobb politikai erő, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), illetve a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének szavazói támogatják az általánosan kötelező védőoltás gondolatát.
    

A másik szélen a jobbközép CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) tábora helyezkedik el, ebben a körben a legkisebb - 22 százalékos - a kötelező oltás gondolatának támogatottsága, és itt a legnagyobb - 71 százalékos - az elutasítottság. Augusztus óta elindult a negyedik fertőzéshullám, és a járvány ismét a politikai napirendre került. A németeket azonban nem az aggasztja leginkább, hogy elkaphatják a vírust - ettől csak 25 százalékuk tart -, hanem inkább a gyerekeket és az időseket féltik. A lakosság 62 százaléka aggódik amiatt, hogy az idősek súlyosan megbetegedhetnek, 57 százalék pedig attól tart, hogy a még be nem oltott gyerekek megfertőződhetnek.
    

Ugyancsak 57 százalék tart attól, hogy a járvány új hulláma miatt ismét be kell majd vezetni a társadalom és a gazdaság számos területét megbénító korlátozásokat, és 58 százalék aggódik amiatt, hogy az egészségügyi ellátórendszer elérheti a teljesítőképességének határát. A negyedik hullám erejét jelzi, hogy két nap alatt kétszer döntött rekordot az újonnan regisztrált fertőződések száma. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában  37 120 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t. Ez bő háromezerrel több az előző nap 33 949 esettel beállított rekordnál, és tízezernél is nagyobb növekedés az egy héttel korábbi, 24 668-hoz képest.
    

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 154-re emelkedett az egy héttel korábbi 121-ről. Az újonnan regisztrált fertőződésekkel együtt 4 709 488 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a járvány tavaly tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig 96 346-ra emelkedett. Jelentősen emelkedett az ellátórendszer terhelésének alakulását mutató, úgynevezett hétnapi hospitalizációs gyakoriság is. Ez azt mutatja meg, hogy az utóbbi hét napon százezer lakosonként mennyien kerültek kórházba a Covid-19 miatt. A mutató 3,91-re emelkedett az egy héttel korábbi 3,50-ről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com