A nemzetközi nyomozóbizottság információkat kér a kurszki lakosoktól

Andits Eszter az MTI tudósítója jelenti: A Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es lezuhanását vizsgáló nemzetközi nyomozóbizottság csütörtökön felhívást intézett az oroszországi Kurszk városának lakosaihoz, főként az orosz hadseregben szolgálókhoz, hogy osszanak meg információkat annak a rakétának a bevetésével kapcsolatban, amellyel vélhetően lelőtték az utasszállító repülőgépet - jelentette a holland sajtó.A nyomozást koordináló holland hatóságok 2018-ban megállapították, hogy a dél-oroszországi városban állomásozó 53. orosz légvédelmi dandártól származó BUK-rakétával lőtték le Kelet-Ukrajna felett az Amszterdamból a maláj fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gépet. A fedélzeten tartózkodó 298 ember, közöttük 196 holland állampolgár, életét vesztette.
    

A nyomozók olyan fényképeket, videókat, e-maileket és hivatalos dokumentumokat várnak, amelyek segíthetik a vizsgálatot azzal kapcsolatban, kik álltak fegyver ukrajnai bevetéséről szóló döntés hátterében, és kik hajtották végre az akciót. A szemtanúkhoz intézett videófelhívásban egy 29 éves, orosz származású ausztrál áldozat édesanyja is megszólalt. Az oroszul beszélő asszony elmondta, hogy a tragédia gyógyíthatatlan sebeket okozott számára.
   

"Az igazságnak ki kell derülnie, mindenkinek tudnia kell, mi történt valójában. Szeretnénk, ha valaki vállalná a felelősséget a történtekért" - mondta. A holland ügyészség már eljárást indított három orosz, illetve egy ukrán állampolgár ellen, akik magas rangú orosz katonatisztek voltak a kelet-ukrajnai szakadár hadtestben, és akiket a gép kilövésének megszervezésével vádolnak. A vád szerint azonban még nem lehet tudni, hogy kik azok, akik a rakétarendszert működésbe hozták.
   

A négy gyanúsított ellen távollétükben folyó büntetőeljárás szeptember 6-án, hétfőn folytatódik a schipholi bíróságon. Hollandia és Ausztrália nyíltan Oroszországot vádolta az állampolgárai halálával. Moszkva végig tagadta, hogy bármilyen köze volt a szerencsétlenséghez, és Kijevet okolta a történtekért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com