A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítványt a magyarországi kvótareferendum kapcsán hétfőn jelentette be.

A magyarországi kvótareferendum eredménye jó, és az egyértelműen megerősítette, hogy a szavazók csaknem száz százaléka elutasítja a betelepítésről szóló kvótákat - jelentette ki Boris Kollár a Család vagyunk mozgalom vezetője a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva.

mkp

Rámutatott: a népszavazások érvényességi küszöbe egyaránt magas Magyarországon és Szlovákiában - Szlovákiában szintén 50 százalék -, ezért pártja már hamarosan egy olyan javaslatot terjeszt a pozsonyi törvényhozás elé, amely az érvényességi küszöb 30 százalékra való csökkentését célozza.

A vasárnapi kvótareferendum eredményére hétfőn több szlovákiai politikai párt is reagált.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) közleményében azt írta: örömmel vették tudomásul, hogy a magyar állampolgárok közül sokan éltek szavazati jogukkal, és részt vettek a demokrácia egyik alappillérének számító népszavazáson. "Bízunk abban, hogy Magyarország továbbra is képes lesz ellátni nemzetközi szerződésekből fakadó kötelességét, és a jövőben is megvédi saját és Európa határát az illegális határátlépőkkel szemben" - olvasható az MKP állásfoglalásában.

Nem szabad alulértékelni a kvótareferendum eredményét - jelentette ki Richard Sulík, a pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) elnöke. Az illegális bevándorlást és a brüsszeli betelepítési kvótákat korábban többször élesen bíráló politikus hangsúlyozta: bár az érvényes szavazatok aránya 40 százalék volt, ám a voksolók csaknem mindegyike elutasította a betelepítési kvótákat.

Bizonyára azok nagy része is hasonló véleményen van, akik nem mentek el szavazni - vélekedett Sulík, aki szerint a szavazók részvételi aránya magasabb lehetett volna, ha például akkor tartják a voksolást, amikor (idén tavasszal) Brüsszel javaslatot tett arra, hogy a betelepítést elutasító országok, 250 ezer eurót szankciót fizessenek minden be nem fogadott menedékkérő után.

Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke a népszavazás eredményéről azt mondta: annak üzenete nyilvánvalóan az, hogy az emberek a mi régiónkban nem értenek egyet a menedékkérők automatikus befogadásával.

Szlovákiában az ország történetében eddig nyolc alkalommal rendeztek népszavazást különböző kérdésekben. Ezek közül eddig csupán egy volt érvényes, az amit az ország EU csatlakozásáról tartottak 2003-ban, ezen a részvétel 52 százalékos volt. A többi szlovákiai népszavazás részvételi aránya 9,5 és 44 százalék között mozgott, a legtöbb esetében 20 százalék körül alakult.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com