A nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatokat a brit hadsereg

A nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatokat a brit hadsereg.A londoni védelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a gyakorlatokkal Nagy-Britannia demonstrálni kívánja elkötelezettségét a balkáni térség és Kelet-Európa biztonságának fenntartása mellett.

A gyakorlatsorozat három hónapig tart és 18 különálló műveletből áll. A védelmi tárca beszámolója szerint a kiképzési célú műveletek egyik kiemelkedő eleme volt az a gyakorlat, amelynek során brit katonák érkeztek Koszovóba, miután az albániai tengerparton partraszállást hajtottak végre. A partraszállási gyakorlatot a brit hadsereg stratégiai tartalékos alakulata (Strategic Reserve Force, SRF) irányította.

A londoni védelmi minisztérium szerint a 600 fős egység folyamatos készenlétben áll, és két héten belül bevethető abban az esetben, ha eszkalálódnának a feszültségek ebben a térségben. A tárca tájékoztatása szerint ennek a gyakorlatnak a méreteit mutatja, hogy a partraszállási műveletben 26 kilométernyi járműhossznak megfelelő hadfelszerelést szállított Nagy-Britanniából Albániába a Hartland Point nevű 13 500 tonnás, roll-on, roll-off (ro-ro) típusú komp.

A minisztérium felidézi, hogy a brit hadsereg már tavaly is küldött egy 200 fős alakulatot Koszovóba NATO-parancsnokság alatt, amikor az ország északi térségében kiéleződtek a feszültségek. A tájékoztatás megfogalmazása szerint a folyamatos koszovói jelenléttől a dezinformációk terjesztése elleni fellépéshez Bosznia-Hercegovinának nyújtott támogatásig terjedő tevékenységével Nagy-Britannia demonstrálja maradéktalan elkötelezettségét a demokrácia fenntartása mellett a nyugat-balkáni térségben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com