A nyugdíjfolyósító értesítette a hölgyet, hogy meghalt

Majdnem infarktust kapott Mrs. Fulton, amikor elolvasta a levelet.ripletterA 80 éves özvegyasszony azt hitte, hogy rosszul lát, amikor kinyitotta a nyugdíjfolyósítójától érkezett levelet. Az üzenetben ugyanis az állt, hogy az intézmény mély sajnálattal értesült Mrs.

Fulton haláláról.

Az őszinte részvétnyilvánítás mellett, pedig közölték, hogy a júniusi nyugdíjat nem fizeti ki a bank, és arra kérték az özvegyasszonyt, hogy lépjen velük kapcsolatba, hogy pontosan melyik napon hunyt el.

Mrs. Fulton szomszédja elárulta, hogy az asszony közel egy évtizede súlyos stroke-ot kapott, aminek következményeként, nagyon gyenge, ezért nem csoda, hogy majdnem infarktust kapott a levél kinyitása után.

A hölgy elmondta, hogy nagyon megdöbbentette, és rosszul érintette az értesítés, ami kifejezetten veszélyes egy olyan törékeny egészségű ember esetében, mint amilyen ő, hiszen beláthatatlan következményei lehetnek egy ilyen sokkoló levélnek.

Az intézmény azonnal felülvizsgálta az esetet, amikor értesültek a hibáról, amit az egyik ügyintéző követett el. A cég szóvivője bocsánatot kért az özvegyasszonytól, akinek újra folyósítják a nyugdíját. A hölgy még egy gyönyörű virágcsokrot is kapott az intézménytől.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com