A palesztin Fatah és a Hamász közös bizottságot hozott létre a gázai ügyek rendezésére

A Ciszjordániát kormányzó Palesztin Hatóság (PH) gerincét adó Fatah mérsékelt palesztin párt, valamint a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Egyiptom javaslatával összhangban megállapodott egy közös bizottság megalakításában az övezet ügyeinek intézésére - közölte a Fatah egy meg nem nevezett tisztségviselője kedden a Háárec című izraeli lappal.A Gázai övezetre vonatkozó egyiptomi rendezési javaslatnak megfelelően a közös bizottság a PH-nak lesz alárendelve, feladatai közé tartozik majd a humanitárius segélyek biztosítása és elosztása, a civil ügyek intézése, a polgári közigazgatás, valamint az övezetet Egyiptomtól elválasztó rafahi átkelőhely újjáépítésének és működtetésének felügyelete.

Egy másik, de szintén meg nem nevezett, magas rangú palesztin tisztségviselő megkérdőjelezte a lépés megvalósíthatóságát, mert Izrael mindeddig ellenezte a PH bármilyen részvételét az övezet irányításában. A Fatah és a Hamász magas rangú tisztségviselői szerint az Egyiptom által szorgalmazott bizottságról az előző napon befejezett kairói tárgyalásokon egyeztek meg.

Egyiptom azt szerette volna, ha a tárgyalásokon főleg a Hamász által túsznak elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről, vagyis az Izraellel megkötendő úgynevezett túszalkulról beszéltek volna, de ez nem így lett, a Hamász főként a Fatahhal és egy másik radikális szervezettel, az Iszlám Dzsiháddal a háború utáni időszakra kialakítandó kapcsolatáról, a Gázai-övezet majdani igazgatásáról akart tárgyalni, vagyis gyakorlatilag saját túléléséről.

A testület neve "Közösségi Támogató Bizottság" lesz, Mahmúd Abbász palesztin elnök rendelettel fogja létrehozni, és alárendeltje lesz a palesztin kormánynak adminisztratív, pénzügyi és jogi kérdésekben. A Háárecnek nyilatkozó egyik palesztin tisztségviselő szerint nem világos, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és kormánya együttműködik-e a majd a bizottsággal, ugyanis Izrael mindeddig ellenezte a PH bármilyen részvételét az övezet igazgatásában. A Hamász magas rangú vezetői azt mondták, azért fogadták el a javaslatot, mert így a Gázai övezet lakossága rendezett módon juthat humanitárius segélyhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com