A párt korábbi elnöke nyerte a baloldali liberális Merec párt előválasztását Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Zehava Galon, a baloldali liberális Merec párt öt éve visszavonult, de a politikai életbe visszatért egykori elnöke nyerte a párt előválasztását Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.A kedden megtartott előválasztáson a párt mintegy húszezer tagja döntött az új elnökről, valamint a párt választási listáján szereplő politikusok sorrendjéről. Galon a helyi médiában hangos, olykor keserű és személyeskedő harcban legyőzte kihívóját, Jaír Golán nyugalmazott tábornokot.
    

Zehava Galon 66 éves. Az izraeli parlamentben, a kneszetben 1999-től képviselői helyet szerzett veterán politikus, aki öt évvel ezelőtt visszavonult a párt éléről. Kampányában és korábbi munkásságában elsősorban az emberi jogok fontosságát hangsúlyozta, miközben Golán a palesztin-izraeli viszály megoldását sürgette. Nicán Horovic eddigi pártelnök, a kormány egészségügyi minisztere csak a hetedik, várhatóan kieső helyet tudta megszerezni a Merec listáján.


A legoptimistább közvélemény-kutatások is csak 5-6 helyet jósolnak a pártnak a november 1-jére kiírt parlamenti választásokon megszerezhető 120 törvényhozói helyből, miközben a kiesési küszöb eléréséhez legalább négy helyet érő szavazatmennyiséget kell szerezni a jelenlegi választási rendszerben. Szintén kedden tartották a nacionalista jobboldali Vallásos Cionizmus nevű párt előválasztását, melyen nem történt változás: a párt eddigi törvényhozói szerezték meg a bejutáshoz szükséges és várhatóan általuk megszerezhető első négy helyet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com