A Pentagon mégsem emel vádat a hitüket kifejező katonák ellen

Nemrég arról számoltunk be, hogy a Pentagon egy nyilatkozatot adott ki, amelyben a hitüket kifejező keresztény katonákat hadbírósággal fenyegette meg. Ez óriási felháborodást váltott ki a hadseregen belül, és nagy erőket mozgósított az ellenzők táborában.


CHAPLAIN-370x233A Pentagon legújabb nyilatkozata szerint hadsereg tagjainak minden joga megvan arra, hogy másokkal beszéljenek hitükről- így semmisnek tekinthető a korábbi közleménye.

Nathan Christensen főparancsnok a következőképpen fogalmazott: a Védelmi Minisztérium „soha nem fog megkülönböztetni, üldözni vagy bűnvádi eljárás alá vonni egyetlen vallásos csoportot sem.

Az ügy kirobbantója Mikey Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány aktivistája volt, aki egy minisztériumi illetékesekkel történő megbeszélése után a keresztényeket szörnyetegeknek nevezte és a következőket írta:

„A fundamentalista keresztény szörnyetegek hihetetlen erős támogatást élvező bandájával állunk szemben, akik terrorizálják társaikat és a kereszténység egy kicsavart, militarista változatát erőszakolják rá kiszolgáltatott beosztottjaikra,” nyilatkozta Weinstein.

Szerinte a hadsereg berkein belül a keresztények üldözik hitükkel a muzulmán katonákat, mindezt pedig a Biblia nevében teszik. Ráadásul a Fox News csatornának is beszélt ezekről a dolgokról és hogy vádat kellene emelni a keresztény katonák ellen.

„Ez büntetést érdemel,” mondta. „Amíg a légierő, a hadsereg vagy a tengerészet nem kezdi el büntetni az alkotmányellenes hittérítést és elnyomást, nem leszünk képesek megállítani ezt a szörnyű, borzalmas, emberietlen viselkedést.

img-About-SectionImage

Az eseményekhez hozzátartozik, hogy a nagy visszhangot keltő első nyilatkozat után a Alliance Defending Freedom (Szabadságvédelmi Szövetség) kérelmet nyújtott be, hogy vizsgálják felül a döntést.

jlarue„A katonaság tagjaitól nem vonhatják meg azokat a szabadságjogokat, amiknek a védelméért harcolni hivatottak. A vallás és szólásszabadság a legfontosabb ezen jogok közül” - nyilatkozta Joseph La Rue, a szövetség jogi tanácsadója.

„Örömmel vettük a Pentagon nyilatkozatát, de igen kevés bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a katonaságban bárhol is tapasztaltak volna erőszakos hittérítést, így még mindig aggasztó, hogy vajon mi motiválta az eredeti kijelentéseket.”

A szervezet nagyon komolyan fogja kivizsgálni az ügyet mert „meg akar bizonyosodni afelől, hogy a Pentagon nem tagadja meg a fegyveres erők egyetlen tagjától sem a vallás szabad gyakorlását, amit az alkotmány minden állampolgárnak biztosít.”

(Idők Jelei)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com