A PETA zsákja tele állati hullákkal

Egy amerikai író a PETA állatvédő szervezetet Washington legnagyobb mészárszékének nevezi, mert szerinte az általuk befogott állatok 98%-át kivégzik.


20_o_friendlyfireNathan Winograd szerint a PETA állatvédő szervezet, egy rendkívül képmutató társaság, mert az a szemléletük, hogy az állatok jobban járnak, ha elaltatják őket, minthogy a zsúfolt állatmenhelyeken éljenek . A szervezet nem tesz túl nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a befogott állatoknak gazdát keressen.

Nathan már fotókat is készített azokról a zsákokról, amelyekbe a PETA gyűjti az állattetemeket, és szeméttelepre dobálja azokat. Egy gyógyszeres ládát is lencsevégre kapott. Ilyeneket hordoznak a szervezet sintér furgonjai, hogy a befogott állatokkal, még a helyszínen végezzenek.

középpeta

Winograd a blogjában megjegyzi, hogy 2012-ben a PETA 733 kóbor kutyát fogott be. 602-t kivégeztek, és csak 12-t adoptáltak, a többi ma is menhelyen van. Macskából is 1110-et befogtak, és ebből 1045-öt lemészároltak, és hétnek új gazdát találtak. Van másfajta állatfaj, aminek kevesebb a befogási esélye, de ezek is hasonlóképpen végzik, mint például a nyulak esete. Tehát összevetve a befogott állatok 98 százalékát elpusztítják.

A PETA egyelőre nem reagált a vádakat illetően, de egy tagjának korábbi nyilatkozata szerint az állatoknak a halál "megváltás". Hacsak nem kerítenek nekik gazdát, ami nagyon elenyésző összevetve a befogott állatok nagy létszámával.

Ha azonban beigazolódik Nathan Winograd vádja, akkor az állatvédő szervezetre nem vet majd jó fényt. Egyébként a PETA nagy erőkkel harcol azért, hogy az állatokat ne öljék le prémjükért, bundájukért. E nemes cselekedetükre, az állatvédő szervezet még támogatókat is talált, mint például Kim Basingert, Paul McCartneyt, vagy a Vészhelyzet sztárját, a horvát származású Goran Visnjicot.

(Blikk)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com